Szabadon gondolkodni, ... az ember legértékesebb kincsei közé tartozik. Sokan feladták ezt, mert bölcsebbnek látszó embereknek behódoltak. Mostmár mások gondolkodnak helyettük...
Lassan azon kapod magad, hogy van ugyan véleményed, de nem mered elmondani. Inkább szeretnéd megtartani a jóviszonyt, mint konfrontálódni. Tapintatból, békesség keresésből, inkább hallgatsz. Ugyanakkor mégis csak zavar az, hogy X és/vagy Y tovább erőltetik az elképzeléseiket. Ő bennük egyáltalán nincs olyanféle tapintat, mint benned. Ők kőkeményen tartják a véleményüket és elvárják, hogy menj velük egyúton. Jellemző rájuk, hogy ha mégis megkérdőjelezed a javaslataikat illetve döntéseiket, akkor alapos indoklást kapsz tőlük, persze olyat, amely bizonyos szempontokat tudatosan figyelmen kívül hagy. Ha mégis bátorkodsz hangsúlyozni azokat a "bizonyos szempontokat", akkor kitör a botrány. Az eszköztárból előkerül a remegő hang vagy ha éppen az irónia váltja ki a nagyobb hatást, akkor az. A manipuláció terén határtalan kreativitással rendelkeznek. A végén, ha nem vagy elég éber, te magad is elhiszed, hogy a te szempontjaid egy merő ostobaság, amivel nem érdemes foglalkozni, és ráadásul szégyellheted magad, mert megbántottad a személyt, aki az egyedüli helyes megoldást tette az asztalra.
Szabadon gondolkodni, ... kockázatos lehet. Adott esetben komoly anyagi vagy erkölcsi veszteséggel jár együtt. Elveszítheted a népszerűségedet, barátokat, egzisztenciádat. Nem haladhatsz előre a karrieredben, különc, összeférhetetlen, bajkeverő leszel, ... megbélyegeznek.
Én még is azt állítom, érdemes szabadon gondolkodni... és élni.
Tuesday, October 26, 2010
Thursday, October 21, 2010
A lelki ember ismertetőjegyei
A. W. Tozer kincseiből
A lelki ember fogalma a különböző keresztyén közösségekben eltérő lehet. Egyes körökben az a személy számít leginkább lelkinek, aki a legtöbb vallásos kifejezéssel szövi tele a beszédét. Más gyülekezetekben a mindig elsőnek, leghosszabban és leghangosabban imádkozót tartják a leg lelkibb tagnak a közösségben. Nos, a lelkes bizonyságtétel, a gyakori és hangos imádság teljesen össze egyeztethető a lelki ember fogalmával, mégis, fontos megértenünk, hogy ezek a megnyilvánulások önmagukban nem képezik, és nem bizonyítják a lelkiség jelenlétét egy ember életében.
Az igazi lelki emberben domináns vágyak nyilvánulnak meg. Ezek a vágyak mindig és mélyen jelen vannak a szívben és elegendően erőteljesek az élet motiválására és irányítására. Szeretném ezeket a belső vágyakat felsorolni, egy pillanatig sem próbálva fontossági sorrend felállításán fáradozni.
1. Vágyakozás szentség után inkább, mint boldogság után. A szentség magas fokán tetszelgő keresztyének boldogság utáni epekedése elegendő bizonyíték arra nézve, hogy a szentség nincs jelen az életükben. A lelki ember tudja, hogy Isten bőséges örömöt ad, ha előbb képessé tehetett azt úgy fogadni, hogy az áldásból származó öröm sérülést ne okozzon a lelkünkben. Ezért a lelki ember nem követeli ki magának a boldogságot, főleg nem egyszerre. John Wesley mondta egy metodista közösség tagjairól: Kétlem, hogy tökéletesekké váltak a szeretetben, mert a vallás nyújtotta örömök miatt járnak közösségbe ahelyett, hogy azt kutatnák, miként lehetnének szentebbek.
2. Egy ember akkor tekinthető lelkinek, amikor minden tudatos törekvése arra irányul, hogy az élete Isten dicsőségét gyarapítsa, még akkor is ha ezáltal ő maga átmenetileg gyalázatot vagy veszteséget szenved. Az ilyen ember imádsága így hangzik: Szenteltessék meg a te neved! És csendesen hozzá teszi: Bármibe is kerüljön nekem, Uram. Isten tiszteletét, egyfajta lelki reflexként éli meg az ilyen ember. Az Isten dicsőségét érintő minden döntés számára már eldőlt, mielőtt felmerült. Nem szükséges megtárgyalnia a kérdést a saját szívével. Nincs mit megtárgyalni. Számára Isten dicsősége szükséglet. Kapkod utána, mint a fuldokló a levegő után.
3. A lelki ember hordozni akarja a keresztjét. Sok keresztyén sóhajtozva fogadja az életében jelentkező nehézségeket és megpróbáltatásokat, és keresztnek nevezi azokat, elfeledve azt, hogy a bajok, a nehézségek nem válogatnak bűnös és szent között. A kereszt az a többlet nyomorúság, amely a Krisztus iránti engedelmesség eredményeként köszönt be az életünkbe. A keresztet senki nem erölteti ránk. Önkéntesen vesszük fel, a következmények teljes tudatában. Mi választjuk a Krisztus iránti engedelmességet. Ezt vállalva hordozzuk a keresztet.
Keresztet hordozni azt jelenti, Krisztus személlyéhez tartozni, Krisztus uralmát elismerni, Krisztus parancsaink engedelmeskedni. Az a személy aki ennyire odaadó, hű és engedelmes, lelki ember.
4. Egy keresztyén akkor lelki ember, ha Isten szemszögéből lát mindent. Isten mérlegén mérni mindent, és ugyan azt az értéket tulajdonítani mindennek, mint Isten... ez minden bizonnyal a lélekkel telt élet ismertetőjegye. Isten egyidejüleg lát és átlát. Tekintete nem nyugszik meg a felszínen, hanem áttör a felszínen a dolgok valódi, lényegi szintjéig. A testi keresztyén rátekint egy dologra vagy egy szituációra, de mivel képtelen átlátni a felszínen, ezért a látottak emelkedett hangulatba hozzák, vagy pedig elcsüggesztik. A lelki ember képes átlátni dolgokon, és úgy gondolkodni dolgokról, ahogyan Isten. A lelki ember ragaszkodik ahhoz, hogy úgy tekintsen minden dologra, ahogy Isten látja, még akkor is ha ez megalázóvá válik számára, még akkor is ha a tudatlanságát fedi fel ezáltal, még akkor is ha ez valóságos fájdalmat okoz neki.
5. A lelki ember vágya, igaz emberként meghalni inkább, mint gonoszul élni. Isten érett lelkű emberének egy nyilvánvaló ismertetőjegye az élet gondtalansága. A világhoz ragaszkodó, test-tudatú keresztyén dermedt félelemmel a szívében tekint a halálra. Amint elkezd a Lélek által élni, látható módon növekszik a szívében két dolog: a földön hátralevő évek száma iránti közömbössége és a hátralevő élete minősége iránti gondos törődése. Nem óhajtja meghoszabbíttatni az életét, sőt boldogan bízza Isten bölcs akaratára élete hosszát és végét. Mivel ő Krisztusban van tudja, hogy megengedheti magának a halált, de azt is tudja, hogy nem engedheti meg magának a romlott életet, és ez a tudat teszi stabillá a gondolkozását és tetteit.
6. A lelki ember ismertetőjegyei közé tartozik, vágyni mások előrehaladását akkor is, ha az a saját rovására történik. Akarja látni, ahogy más keresztyének föléje kerülnek, és boldog amikor mást előléptetnek, öt pedig figyelmen kívül hagyják. Nincs irigység a szívében. Amikor más testvért megtisztelnek, ő elégedett, mert ez Isten akarata, és ez az akarat az ő földi mennyországa. Ha Isten meg van elégedve, ő is ugyanazon okból elégedett, és ha Istennek úgy tetszik, hogy valaki mást emeljen, ö elégedett azzal a helyzettel.
7. A lelki ember szokás szerint az örökkévalóság szemszögéből ítél meg dolgokat és nem a véges idő szemszögéből. Hit által felül emelkedik a föld vonzásán és az idő folyásán, és megtanul úgy gondolkodni és érezni, mint aki már elhagyta ezt a világot és csatlakozott a megszámlálhatatlan angyalok társaságához, és az elsőszülöttek ünnepi seregéhez és gyülekezetéhez, akik felvannak jegyezve a mennyekben. Zsid. 12: 23. Az ilyen ember inkább hasznos akar lenni, mint híres, inkább szolgálni akar, mint hogy neki szolgáljanak.
Mindez a Szentlélek működése által történik a lelki emberben. Egy ember sem válhat lelkivé önmagában. Csak a szabadság Lelke tehet valkit lelki emberré.
A lelki ember fogalma a különböző keresztyén közösségekben eltérő lehet. Egyes körökben az a személy számít leginkább lelkinek, aki a legtöbb vallásos kifejezéssel szövi tele a beszédét. Más gyülekezetekben a mindig elsőnek, leghosszabban és leghangosabban imádkozót tartják a leg lelkibb tagnak a közösségben. Nos, a lelkes bizonyságtétel, a gyakori és hangos imádság teljesen össze egyeztethető a lelki ember fogalmával, mégis, fontos megértenünk, hogy ezek a megnyilvánulások önmagukban nem képezik, és nem bizonyítják a lelkiség jelenlétét egy ember életében.
Az igazi lelki emberben domináns vágyak nyilvánulnak meg. Ezek a vágyak mindig és mélyen jelen vannak a szívben és elegendően erőteljesek az élet motiválására és irányítására. Szeretném ezeket a belső vágyakat felsorolni, egy pillanatig sem próbálva fontossági sorrend felállításán fáradozni.
1. Vágyakozás szentség után inkább, mint boldogság után. A szentség magas fokán tetszelgő keresztyének boldogság utáni epekedése elegendő bizonyíték arra nézve, hogy a szentség nincs jelen az életükben. A lelki ember tudja, hogy Isten bőséges örömöt ad, ha előbb képessé tehetett azt úgy fogadni, hogy az áldásból származó öröm sérülést ne okozzon a lelkünkben. Ezért a lelki ember nem követeli ki magának a boldogságot, főleg nem egyszerre. John Wesley mondta egy metodista közösség tagjairól: Kétlem, hogy tökéletesekké váltak a szeretetben, mert a vallás nyújtotta örömök miatt járnak közösségbe ahelyett, hogy azt kutatnák, miként lehetnének szentebbek.
2. Egy ember akkor tekinthető lelkinek, amikor minden tudatos törekvése arra irányul, hogy az élete Isten dicsőségét gyarapítsa, még akkor is ha ezáltal ő maga átmenetileg gyalázatot vagy veszteséget szenved. Az ilyen ember imádsága így hangzik: Szenteltessék meg a te neved! És csendesen hozzá teszi: Bármibe is kerüljön nekem, Uram. Isten tiszteletét, egyfajta lelki reflexként éli meg az ilyen ember. Az Isten dicsőségét érintő minden döntés számára már eldőlt, mielőtt felmerült. Nem szükséges megtárgyalnia a kérdést a saját szívével. Nincs mit megtárgyalni. Számára Isten dicsősége szükséglet. Kapkod utána, mint a fuldokló a levegő után.
3. A lelki ember hordozni akarja a keresztjét. Sok keresztyén sóhajtozva fogadja az életében jelentkező nehézségeket és megpróbáltatásokat, és keresztnek nevezi azokat, elfeledve azt, hogy a bajok, a nehézségek nem válogatnak bűnös és szent között. A kereszt az a többlet nyomorúság, amely a Krisztus iránti engedelmesség eredményeként köszönt be az életünkbe. A keresztet senki nem erölteti ránk. Önkéntesen vesszük fel, a következmények teljes tudatában. Mi választjuk a Krisztus iránti engedelmességet. Ezt vállalva hordozzuk a keresztet.
Keresztet hordozni azt jelenti, Krisztus személlyéhez tartozni, Krisztus uralmát elismerni, Krisztus parancsaink engedelmeskedni. Az a személy aki ennyire odaadó, hű és engedelmes, lelki ember.
4. Egy keresztyén akkor lelki ember, ha Isten szemszögéből lát mindent. Isten mérlegén mérni mindent, és ugyan azt az értéket tulajdonítani mindennek, mint Isten... ez minden bizonnyal a lélekkel telt élet ismertetőjegye. Isten egyidejüleg lát és átlát. Tekintete nem nyugszik meg a felszínen, hanem áttör a felszínen a dolgok valódi, lényegi szintjéig. A testi keresztyén rátekint egy dologra vagy egy szituációra, de mivel képtelen átlátni a felszínen, ezért a látottak emelkedett hangulatba hozzák, vagy pedig elcsüggesztik. A lelki ember képes átlátni dolgokon, és úgy gondolkodni dolgokról, ahogyan Isten. A lelki ember ragaszkodik ahhoz, hogy úgy tekintsen minden dologra, ahogy Isten látja, még akkor is ha ez megalázóvá válik számára, még akkor is ha a tudatlanságát fedi fel ezáltal, még akkor is ha ez valóságos fájdalmat okoz neki.
5. A lelki ember vágya, igaz emberként meghalni inkább, mint gonoszul élni. Isten érett lelkű emberének egy nyilvánvaló ismertetőjegye az élet gondtalansága. A világhoz ragaszkodó, test-tudatú keresztyén dermedt félelemmel a szívében tekint a halálra. Amint elkezd a Lélek által élni, látható módon növekszik a szívében két dolog: a földön hátralevő évek száma iránti közömbössége és a hátralevő élete minősége iránti gondos törődése. Nem óhajtja meghoszabbíttatni az életét, sőt boldogan bízza Isten bölcs akaratára élete hosszát és végét. Mivel ő Krisztusban van tudja, hogy megengedheti magának a halált, de azt is tudja, hogy nem engedheti meg magának a romlott életet, és ez a tudat teszi stabillá a gondolkozását és tetteit.
6. A lelki ember ismertetőjegyei közé tartozik, vágyni mások előrehaladását akkor is, ha az a saját rovására történik. Akarja látni, ahogy más keresztyének föléje kerülnek, és boldog amikor mást előléptetnek, öt pedig figyelmen kívül hagyják. Nincs irigység a szívében. Amikor más testvért megtisztelnek, ő elégedett, mert ez Isten akarata, és ez az akarat az ő földi mennyországa. Ha Isten meg van elégedve, ő is ugyanazon okból elégedett, és ha Istennek úgy tetszik, hogy valaki mást emeljen, ö elégedett azzal a helyzettel.
7. A lelki ember szokás szerint az örökkévalóság szemszögéből ítél meg dolgokat és nem a véges idő szemszögéből. Hit által felül emelkedik a föld vonzásán és az idő folyásán, és megtanul úgy gondolkodni és érezni, mint aki már elhagyta ezt a világot és csatlakozott a megszámlálhatatlan angyalok társaságához, és az elsőszülöttek ünnepi seregéhez és gyülekezetéhez, akik felvannak jegyezve a mennyekben. Zsid. 12: 23. Az ilyen ember inkább hasznos akar lenni, mint híres, inkább szolgálni akar, mint hogy neki szolgáljanak.
Mindez a Szentlélek működése által történik a lelki emberben. Egy ember sem válhat lelkivé önmagában. Csak a szabadság Lelke tehet valkit lelki emberré.
Wednesday, October 20, 2010
Az élet fázisai
Hiszel a Mikulásban
Nem hiszel többé a Mikulásban
Te leszel a Mikulás
Végül úgy nézel ki, mint a Mikulás
Greg Laurie
Nem hiszel többé a Mikulásban
Te leszel a Mikulás
Végül úgy nézel ki, mint a Mikulás
Greg Laurie
Morzsák
A segítségnek, amelyre annyira vársz, van neve: Názáreti Jézus Krisztus!
Eljött, hogy kifizesse azt az adósságot amellyel nem tartozott, mert nekünk olyan adósságunk volt, amelyet nem tudtunk megfizetni.
A világvallások cselekedetekről beszélnek. Jézus azt mondja: Elvégeztetett! Jézus Krisztus kifizette bűneid árát. Elvégeztetett!
Egyik pillanatban még utolsót lélegzünk itt a földön, a következő pillanatban már a menny levegőjét szívjuk.
Greg Laurie
Eljött, hogy kifizesse azt az adósságot amellyel nem tartozott, mert nekünk olyan adósságunk volt, amelyet nem tudtunk megfizetni.
A világvallások cselekedetekről beszélnek. Jézus azt mondja: Elvégeztetett! Jézus Krisztus kifizette bűneid árát. Elvégeztetett!
Egyik pillanatban még utolsót lélegzünk itt a földön, a következő pillanatban már a menny levegőjét szívjuk.
Greg Laurie
Thursday, August 5, 2010
A régi kereszt és az új kereszt
A. W. Tozer kincseiből
Ez a cikk a The Alliance Witness-ben jelent meg először 1946-ban. Gyakorlatilag a világ minden angol nyelvű országában kiadták, és traktátusként is terjesztették évtizedeken át.
Az új kereszt bejelentés nélkül és észrevétlenül jelent meg a népszerű evangelikál körökben. Hasonlít a régi kereszthez, mégis más. A hasonlóságok felszínesek, a különbségek viszont alapvetőek.
Az új keresztből, új keresztyén életfilozófia alakult ki, az új életfilozófiából pedig, új evangélizációs módszerek, új típusú összejövetelek és új fajta igehirdetés következett. Az új evangélizáció ugyanazt a nyelvezetet használja, mint a régi, de a tartalma nem azonos a régivel, és a hangsúlyai is másak, mint azelőtt.
A régi kereszt soha nem lépkedett együtt a világgal, sőt Ádám büszke testének az út végét jelentette, mert atályba léptette a Sínai törvényben foglalt ítéleteket. Az új kereszt azonban nem áll szemben az emberrel, sőt, barátságos haver lett, aki ha jól értelmezzük, óceánnyi mennyiségű tiszta szórakozást, és ártatlan élvezeteket nyújt. Ádám életét semmiben sem gátolja az új kereszt. Élete motivációi maradhatnak változatlanok: továbbra is az élvezeteknek hódol, csak mostmár nem trágár dalokat énekel, hanem kórus műveket, és ezentúl csak vallásos filmeket néz esténként és nem iszik töményet. A hangsúly továbbra is az élvezeteken van, noha erkölcsi és intellektuális szempontból itt már sokkal kifinomúltabb szórakozásról van szó.
Az új kereszt, új és teljesen más evangélizációs megközelítésre bátorít. Az evangélizátor nem követeli a régi élet megtagadását, az új élet befogadása előtt. Nem kontrasztokat, hanem hasonlóságokat prédikál. A publikum figyelmét azzal ragadja meg, hogy kellemetlen követelésektől mentes keresztyénséget hirdet, amely olyan dolgokat kínál, mint a világ, csupán magasabb szinten. Akár mi is legyen a féktelen világ éppen divatban lévő kívánsága, az evangélizátor ékesen bizonyítja, hogy az evangélium ugyanazt kínálja, azzal a különbséggel, hogy a vallásos termék jobb.
Az új kereszt nem okoz sérülést a bűnösnek, csak átirányítja. Ráálítja egy tisztább és vidámabb életútra, és egyúttal megmenti az önbecsülését is. A magabiztosnak azt mondja: Légy magabiztos Krisztusban! Az egoistának azt mondja: Dicsekedj az Úrban! A kalandvágyónak azt mondja: Jöjj és tapasztald meg a közösséghez tartozás igazi kalandját! A keresztyén üzenet a legfrissebb divat irányába ferdűlt, hogy elfogadhatóvá váljon a nagyközönség előtt.
Az efajta gondolkodás hátterében meghúzódó filozófia meglehet, hogy őszinte, azonban az öszintesége nem menti fel a hamis volta alól. Azért hamis mert vak. Teljesen elveszíti szemelől a kereszt lényegét.
A régi kereszt a halál szimbóluma. Az emberi élet durva és kegyetlen végét hirdeti. A római időkben ha valaki felvette a keresztjét, előtte végleg elbúcsúzott a barátaitól. Tudta ugyanis, hogy nem jön vissza. A kereszt nem kötött kompromisszumot, nem változtatott semmit, nem kímélt semmit. Teljesen megölte az embert, tökéletesen és alaposan. Nem próbált meg jóba lenni az áldozatával. Kegyetlenül és keményen lesúlytott, és amikor a munkáját befejezte, az ember nem létezett többé.
Az ádámi faj halálos ítélet alatt van. Nincs haladék és nincs szabadulás. Isten nem hagyhatja jóvá a bűn egyetlen egy gyümölcsét sem, bármennyire ártatlannak vagy szépnek is tűnjön az emberek szemében. Isten úgy menti meg az egyént, hogy előbb megöli, és aztán feltámasztja egy új életre.
Az a fajta evangélizáció amely barátságos párhuzamokat von az Isten- és az ember útjai között, a biblia szerint hamís, és a hallgatók lelkével kegyetlenkedik. A krisztusi hit nem párhuzamosan halad a világgal, hanem keresztül metsszi a világot. Amikor Krisztushoz jövünk az életünket nem felsegítjük egy magasabb szintre, hanem ott hagyjuk a keresztnél. A gabonamagnak a földbe kell esnie, és el kell halnia.
Mi, akik az evangéliumot prédikáljuk, ne úgy gondolkozzunk önmagunkról, mint valmiféle ügynökök, akiknek az a küldetése, hogy Krisztus és a világ közötti jókapcsolatot ápolják. Nem az a küldetésünk, hogy Krisztust elfogadhatóvá tegyük az üzleti világban, a sajtóban, a sport világában és az oktatásban. Mi nem diplomaták vagyunk, hanem próféták és az üzenetünk nem kompromisszumkeresés hanem ultimátum.
Isten életet kínál, de nem egy megjobbított régi életet. Az élet amelyet ő kínál, halálból fakadó élet. Mielőtt valaki elnyeri, át kell mennie a halálon. Meg kell tagadnia önmagát és egyet kell értenie a vele szemben kimondott isteni ítélettel.
Mit jelent ez az egyén számára, az elítélt- de Krisztus Jézusban életet talált ember számára? Hogyan lehet ezt a teológiát lefordítani a valós életre? Egyszerűen! Meg kell térni és hinni kell. El kell hagyni a bűnt, és aztán önmagadat is. Ne takargass semmit, ne védekezz, ne mentegetőzz. Ne próbálj alkudozni az Istennel hanem hajtsd le a fejed Isten búsúlt haragja előtt és ismerd el, hogy méltó vagy a halálra.
Ezt megtéve, egyszerű bizalommal szemléld a Feltámadottat, mert belőle fakad az élet, az újjászületés, a tisztulás és az erő. Az a kereszt mely véget vetett Jézus földi életének, most véget vet a bűnösnek. Az az erő mely feltámasztotta Krisztust a halálból, most feltámasztja a bűnöst is egy új életre együtt a Krisztussal.
Mindazoknak, akik kifogásolják- illetve az igazság egyfajta beszűkűlt, privát változataként látják- az eddig leírtakat, azt mondom: -Pál apostoltól egészen máig Isten ráhelyezte a pecsétjét erre az üzenetre. Akár ezekkel, akár más szavakkal fogalmazzuk meg az üzenetet, az életet és erőt hozó prédikációk alaptartalma évszázadokon át változatlanul ez volt. A kersztyén miszticizmus hívei, a reformátorok és az ébredési mozgalmak igehirdetői egyaránt erre helyezték a hangsúlyt, az Isten jóváhagyását pedig jelek, csodák és a Szent Lélek hatalmas megnyílvánulásai bizonyították.
Hogyan merészeljük felhígítani az igazságot mi, akik az erő hagyatékának az örökösei vagyunk? Honnan vesszük a bátorságot arra, hogy az eredeti tervrajz vonalait kitöröljük, a koponya hegyén bemutatott mintát módosítsuk? Isten őrizzen ettől!
Prédikáljuk hát a régi keresztet, és meg fogjuk tapasztalni a régi erőt!
Ez a cikk a The Alliance Witness-ben jelent meg először 1946-ban. Gyakorlatilag a világ minden angol nyelvű országában kiadták, és traktátusként is terjesztették évtizedeken át.
Az új kereszt bejelentés nélkül és észrevétlenül jelent meg a népszerű evangelikál körökben. Hasonlít a régi kereszthez, mégis más. A hasonlóságok felszínesek, a különbségek viszont alapvetőek.
Az új keresztből, új keresztyén életfilozófia alakult ki, az új életfilozófiából pedig, új evangélizációs módszerek, új típusú összejövetelek és új fajta igehirdetés következett. Az új evangélizáció ugyanazt a nyelvezetet használja, mint a régi, de a tartalma nem azonos a régivel, és a hangsúlyai is másak, mint azelőtt.
A régi kereszt soha nem lépkedett együtt a világgal, sőt Ádám büszke testének az út végét jelentette, mert atályba léptette a Sínai törvényben foglalt ítéleteket. Az új kereszt azonban nem áll szemben az emberrel, sőt, barátságos haver lett, aki ha jól értelmezzük, óceánnyi mennyiségű tiszta szórakozást, és ártatlan élvezeteket nyújt. Ádám életét semmiben sem gátolja az új kereszt. Élete motivációi maradhatnak változatlanok: továbbra is az élvezeteknek hódol, csak mostmár nem trágár dalokat énekel, hanem kórus műveket, és ezentúl csak vallásos filmeket néz esténként és nem iszik töményet. A hangsúly továbbra is az élvezeteken van, noha erkölcsi és intellektuális szempontból itt már sokkal kifinomúltabb szórakozásról van szó.
Az új kereszt, új és teljesen más evangélizációs megközelítésre bátorít. Az evangélizátor nem követeli a régi élet megtagadását, az új élet befogadása előtt. Nem kontrasztokat, hanem hasonlóságokat prédikál. A publikum figyelmét azzal ragadja meg, hogy kellemetlen követelésektől mentes keresztyénséget hirdet, amely olyan dolgokat kínál, mint a világ, csupán magasabb szinten. Akár mi is legyen a féktelen világ éppen divatban lévő kívánsága, az evangélizátor ékesen bizonyítja, hogy az evangélium ugyanazt kínálja, azzal a különbséggel, hogy a vallásos termék jobb.
Az új kereszt nem okoz sérülést a bűnösnek, csak átirányítja. Ráálítja egy tisztább és vidámabb életútra, és egyúttal megmenti az önbecsülését is. A magabiztosnak azt mondja: Légy magabiztos Krisztusban! Az egoistának azt mondja: Dicsekedj az Úrban! A kalandvágyónak azt mondja: Jöjj és tapasztald meg a közösséghez tartozás igazi kalandját! A keresztyén üzenet a legfrissebb divat irányába ferdűlt, hogy elfogadhatóvá váljon a nagyközönség előtt.
Az efajta gondolkodás hátterében meghúzódó filozófia meglehet, hogy őszinte, azonban az öszintesége nem menti fel a hamis volta alól. Azért hamis mert vak. Teljesen elveszíti szemelől a kereszt lényegét.
A régi kereszt a halál szimbóluma. Az emberi élet durva és kegyetlen végét hirdeti. A római időkben ha valaki felvette a keresztjét, előtte végleg elbúcsúzott a barátaitól. Tudta ugyanis, hogy nem jön vissza. A kereszt nem kötött kompromisszumot, nem változtatott semmit, nem kímélt semmit. Teljesen megölte az embert, tökéletesen és alaposan. Nem próbált meg jóba lenni az áldozatával. Kegyetlenül és keményen lesúlytott, és amikor a munkáját befejezte, az ember nem létezett többé.
Az ádámi faj halálos ítélet alatt van. Nincs haladék és nincs szabadulás. Isten nem hagyhatja jóvá a bűn egyetlen egy gyümölcsét sem, bármennyire ártatlannak vagy szépnek is tűnjön az emberek szemében. Isten úgy menti meg az egyént, hogy előbb megöli, és aztán feltámasztja egy új életre.
Az a fajta evangélizáció amely barátságos párhuzamokat von az Isten- és az ember útjai között, a biblia szerint hamís, és a hallgatók lelkével kegyetlenkedik. A krisztusi hit nem párhuzamosan halad a világgal, hanem keresztül metsszi a világot. Amikor Krisztushoz jövünk az életünket nem felsegítjük egy magasabb szintre, hanem ott hagyjuk a keresztnél. A gabonamagnak a földbe kell esnie, és el kell halnia.
Mi, akik az evangéliumot prédikáljuk, ne úgy gondolkozzunk önmagunkról, mint valmiféle ügynökök, akiknek az a küldetése, hogy Krisztus és a világ közötti jókapcsolatot ápolják. Nem az a küldetésünk, hogy Krisztust elfogadhatóvá tegyük az üzleti világban, a sajtóban, a sport világában és az oktatásban. Mi nem diplomaták vagyunk, hanem próféták és az üzenetünk nem kompromisszumkeresés hanem ultimátum.
Isten életet kínál, de nem egy megjobbított régi életet. Az élet amelyet ő kínál, halálból fakadó élet. Mielőtt valaki elnyeri, át kell mennie a halálon. Meg kell tagadnia önmagát és egyet kell értenie a vele szemben kimondott isteni ítélettel.
Mit jelent ez az egyén számára, az elítélt- de Krisztus Jézusban életet talált ember számára? Hogyan lehet ezt a teológiát lefordítani a valós életre? Egyszerűen! Meg kell térni és hinni kell. El kell hagyni a bűnt, és aztán önmagadat is. Ne takargass semmit, ne védekezz, ne mentegetőzz. Ne próbálj alkudozni az Istennel hanem hajtsd le a fejed Isten búsúlt haragja előtt és ismerd el, hogy méltó vagy a halálra.
Ezt megtéve, egyszerű bizalommal szemléld a Feltámadottat, mert belőle fakad az élet, az újjászületés, a tisztulás és az erő. Az a kereszt mely véget vetett Jézus földi életének, most véget vet a bűnösnek. Az az erő mely feltámasztotta Krisztust a halálból, most feltámasztja a bűnöst is egy új életre együtt a Krisztussal.
Mindazoknak, akik kifogásolják- illetve az igazság egyfajta beszűkűlt, privát változataként látják- az eddig leírtakat, azt mondom: -Pál apostoltól egészen máig Isten ráhelyezte a pecsétjét erre az üzenetre. Akár ezekkel, akár más szavakkal fogalmazzuk meg az üzenetet, az életet és erőt hozó prédikációk alaptartalma évszázadokon át változatlanul ez volt. A kersztyén miszticizmus hívei, a reformátorok és az ébredési mozgalmak igehirdetői egyaránt erre helyezték a hangsúlyt, az Isten jóváhagyását pedig jelek, csodák és a Szent Lélek hatalmas megnyílvánulásai bizonyították.
Hogyan merészeljük felhígítani az igazságot mi, akik az erő hagyatékának az örökösei vagyunk? Honnan vesszük a bátorságot arra, hogy az eredeti tervrajz vonalait kitöröljük, a koponya hegyén bemutatott mintát módosítsuk? Isten őrizzen ettől!
Prédikáljuk hát a régi keresztet, és meg fogjuk tapasztalni a régi erőt!
Monday, May 24, 2010
Az elfelejtett
A. W. Tozer gondolatai
A liberálisok tragikus baklövést követtek el azzal, hogy elkezdték tagadni Krisztus istenségét. Ezzel létrehoztak egy tökéletlen Krisztust, akinek a halála csupán mártírium, a feltámadása pedig csupán mitológia. Akiknek a megváltója csak ember, azoknak tulajdonképpen nincs is megváltójuk, csak egy emberideáljuk, amely szakadatlanul gúnyolja követői gyengeségeit és bűneit. Ha Mária fia nem volt Isten, akkor az emberi fajnak nincs reménysége. Ha az, aki hajdan a világ világossága ként mutatkozott be, nem más, mint egy pislákoló mécses, akkor a sötétségburok még mindíg áttörhetetlenül beborítja ezt a világot, és nincs reménység. Erre persze vállat vonogatnak az úgynevezett keresztyén vezetők, azonban a félrevezetett lelkek miatti felelősséget nem lehet elintézni egy vállvonogatással. Isten elszámoltatja őket minden sérülésért, amit tévtanaikkal a bennük bízó egyszerű embereknek okoztak.
Bármennyire is hibáztathatók a liberális teológusok Krisztus istenségének a tagadásáért, mi akik a tiszta tannal büszkélkedhetünk, ne engedjük, hogy a felháborodásunk elvegye a figyelmünket a magunk hiányosságainak a meglátásától. Nem olyan időket élünk, amikor nagyon gratulálhatnánk önmagunknak, mert bizony mi is elkövettünk egy olyan baklövést, amelyért nagy árat fizettünk, és jelentőségében megközelíti a liberálisokét. A mi baklövésünk - vagy nevezhetnénk nyúgodtan bűnnek - éppen az, hogy olyannyira elhanyagoltuk a Szentlélekről szóló biblikus tanítást, hogy ma már egyes gyülekezetekben tagadják a Szentháromsághoz való tartozását. Ez a tagadás, természetesen, nem úgy jelentkezik, hogy valaki átírta a hitvallásunkat. A hitvallásunk továbbra is biblikus. A gyakorlati hitvallásunkkal van baj...
A Szentlélekkel teljes életről szóló tanítás mindíg is a Sátán fontos támadási célpontjai között szerepelt. Ez az a tanítás amelynek hevesen ellene áll, amely körül sok zavart kelt, amelyet hamis fogalmakkal és félelmekkel font körül. Sok gyülekezet esetében elérte a célját, ti. azt, hogy Isten népe ne kaphassa meg az Atyától a drága véren megvásárolt mennyei jussát. Az egyház tragikus módon figyelmen kívül hagyta ezt a felszabadító igazságot, hogy Isten gyermekei számára rendelkezésre áll a Szentlélek csodállatosan teljes és tökéletesen betöltő kenete.
A Szentlélekkel teljes élet a hívő életnek nem egy speciális deluxe változata, hanem Isten népének az ígéret szerinti osztályrésze és egyben Isten tökéletes terve az övéi számára. Nem egy abnormális állapot, noha sokan annak tekintik, mivel hogy olyan kevesen élik át napjainkban. Egy olyan világban, ahol mindenki beteg, az egészség szokatlan dolog lehet, de nem abnormális. A Lélekkel teljes állapot azért szokatlan, mert a lelki életünk olyan nyomorultan beteg és annyira távol van attól, amilyennek lennie kellene.
A Szentlélekben nincs semmi furcsa, gyanús vagy hátborzongató. A gonosz munkájának az eredménye az, hogy ma sokan tartanak a Szentlélek munkájától. A Szentlélek lényegében Jézus szétosztva a hívők között. Krisztus csodás nyúgalma, józansága, tisztasága és egyszerűsége amint megnyílvánul emberi életekben...
A liberálisok tragikus baklövést követtek el azzal, hogy elkezdték tagadni Krisztus istenségét. Ezzel létrehoztak egy tökéletlen Krisztust, akinek a halála csupán mártírium, a feltámadása pedig csupán mitológia. Akiknek a megváltója csak ember, azoknak tulajdonképpen nincs is megváltójuk, csak egy emberideáljuk, amely szakadatlanul gúnyolja követői gyengeségeit és bűneit. Ha Mária fia nem volt Isten, akkor az emberi fajnak nincs reménysége. Ha az, aki hajdan a világ világossága ként mutatkozott be, nem más, mint egy pislákoló mécses, akkor a sötétségburok még mindíg áttörhetetlenül beborítja ezt a világot, és nincs reménység. Erre persze vállat vonogatnak az úgynevezett keresztyén vezetők, azonban a félrevezetett lelkek miatti felelősséget nem lehet elintézni egy vállvonogatással. Isten elszámoltatja őket minden sérülésért, amit tévtanaikkal a bennük bízó egyszerű embereknek okoztak.
Bármennyire is hibáztathatók a liberális teológusok Krisztus istenségének a tagadásáért, mi akik a tiszta tannal büszkélkedhetünk, ne engedjük, hogy a felháborodásunk elvegye a figyelmünket a magunk hiányosságainak a meglátásától. Nem olyan időket élünk, amikor nagyon gratulálhatnánk önmagunknak, mert bizony mi is elkövettünk egy olyan baklövést, amelyért nagy árat fizettünk, és jelentőségében megközelíti a liberálisokét. A mi baklövésünk - vagy nevezhetnénk nyúgodtan bűnnek - éppen az, hogy olyannyira elhanyagoltuk a Szentlélekről szóló biblikus tanítást, hogy ma már egyes gyülekezetekben tagadják a Szentháromsághoz való tartozását. Ez a tagadás, természetesen, nem úgy jelentkezik, hogy valaki átírta a hitvallásunkat. A hitvallásunk továbbra is biblikus. A gyakorlati hitvallásunkkal van baj...
A Szentlélekkel teljes életről szóló tanítás mindíg is a Sátán fontos támadási célpontjai között szerepelt. Ez az a tanítás amelynek hevesen ellene áll, amely körül sok zavart kelt, amelyet hamis fogalmakkal és félelmekkel font körül. Sok gyülekezet esetében elérte a célját, ti. azt, hogy Isten népe ne kaphassa meg az Atyától a drága véren megvásárolt mennyei jussát. Az egyház tragikus módon figyelmen kívül hagyta ezt a felszabadító igazságot, hogy Isten gyermekei számára rendelkezésre áll a Szentlélek csodállatosan teljes és tökéletesen betöltő kenete.
A Szentlélekkel teljes élet a hívő életnek nem egy speciális deluxe változata, hanem Isten népének az ígéret szerinti osztályrésze és egyben Isten tökéletes terve az övéi számára. Nem egy abnormális állapot, noha sokan annak tekintik, mivel hogy olyan kevesen élik át napjainkban. Egy olyan világban, ahol mindenki beteg, az egészség szokatlan dolog lehet, de nem abnormális. A Lélekkel teljes állapot azért szokatlan, mert a lelki életünk olyan nyomorultan beteg és annyira távol van attól, amilyennek lennie kellene.
A Szentlélekben nincs semmi furcsa, gyanús vagy hátborzongató. A gonosz munkájának az eredménye az, hogy ma sokan tartanak a Szentlélek munkájától. A Szentlélek lényegében Jézus szétosztva a hívők között. Krisztus csodás nyúgalma, józansága, tisztasága és egyszerűsége amint megnyílvánul emberi életekben...
Az erő Lelke
A. W. Tozer - rövid idézet az Erő Lelke - című írásából.
Azt gondolom, hogy senki nem kételkedik abban, hogy ma az Isten gyülekezetének a legnagyobb hiányossága a Szentlélek erejének a megnyilvánulása. Több erkölcsi nevelés, jobb szervezés, jobb minőségű felszerelés, haladó módszerek- mind, mind hiábavaló dolgok. Olyan, mint amikor mégjobb lélegeztető berendezést hoznak a betegnek, miután meghalt. Akár milyen jó dolgok is legyenek a felsoroltak, soha nem képesek életet adni senkinek. A Lélek az aki megelevenít. Akármilyen jó dolgok is legyenek, soha nem tudnak erőt adni. A protestáns világ rossz úton jár, amikor megpróbálja úgy győzelemre vinni az ügyet, hogy a külömböző frontok egyesülésére szólít fel. Nem szervezeti egységre van a legnagyobb szükségünk. A legnagyobb szükségünk a Szentlélek ereje. A temetőben a sírkövek erdeje úgy néz ki, mint egy szervezet egységes összefogása. Csak hát az nem más, mint a tehetetlen halottak egysége, akik némák és segélytelenek, sokadalmuk ellenére is.
Azt gondolom, hogy senki nem kételkedik abban, hogy ma az Isten gyülekezetének a legnagyobb hiányossága a Szentlélek erejének a megnyilvánulása. Több erkölcsi nevelés, jobb szervezés, jobb minőségű felszerelés, haladó módszerek- mind, mind hiábavaló dolgok. Olyan, mint amikor mégjobb lélegeztető berendezést hoznak a betegnek, miután meghalt. Akár milyen jó dolgok is legyenek a felsoroltak, soha nem képesek életet adni senkinek. A Lélek az aki megelevenít. Akármilyen jó dolgok is legyenek, soha nem tudnak erőt adni. A protestáns világ rossz úton jár, amikor megpróbálja úgy győzelemre vinni az ügyet, hogy a külömböző frontok egyesülésére szólít fel. Nem szervezeti egységre van a legnagyobb szükségünk. A legnagyobb szükségünk a Szentlélek ereje. A temetőben a sírkövek erdeje úgy néz ki, mint egy szervezet egységes összefogása. Csak hát az nem más, mint a tehetetlen halottak egysége, akik némák és segélytelenek, sokadalmuk ellenére is.
Saturday, May 15, 2010
A hit meri vállalni a kudarcot
A. W. Tozer kincseiből.
Kíváncsi lennék a véleményetekre. A siker - kudarc témakör önmagában is érdekes.
Hasznos és épületes olvasást kívánok!
Világunkban, az embert a teljesítménye alapján ítélik meg. Mindíg az a kérdés, hogy a teljesítmény-hegy csúcsára vezető hágón, mekkora távot tudott valaki megtenni? A hegy lábánál van a teljes kudarc, a hegycsúcson pedig a teljes siker. A két extrémpont között, a civilizált emberek többsége ízzad és küszködik fiatal kortól az idős korig. Néhányan feladják és visszacsúsznak a hegyaljáig. Ott lenn kifogyva minden ambicóból, megtört akarattal, alamizsnából tengetik az életüket míg a halál le nem zárja a szemüket. Néhányan elérnek a csúcsra. A tehetség, a kemény munka és a jószerencse kedvező találkozása révén elérték a csúcsot, és élvezik mindazt, ami ott megtalálható: luxus, hírnév és hatalom.
Mindebben azonban nem található a boldogság. A sikerre való törekvés túl nagy idegfeszültséget okoz. A túlzott győzniakarás beszűkíti az elmét, megkeményíti a szívet és kizár megannyi bölcs látást és gondolatot, amelyeknek az áldásait élvezni lehetett volna, ha csupán csak észrevehette volna azokat a sikerével elfoglalt ember.
A csúcsot elérők boldogsága ritkán válik tartóssá. Hamarosan felemészti a boldogságot az afeletti félelem, hogy valaki másnak kényszerül átadni a helyét. Ezért a TV sztár állandóan figyeli a nézettségi indexét, a politikus pedig félve bontja fel a leveleit. Ha csak megtudja, hogy a népszerűsége két százalékkal csökkent márciustól augusztusig, máris úgy kezd ízzadni, mint egy ember útban a börtön felé. A sportoló az átlag eredményei alakulását figyeli, az üzletember az emelkedő grafikonjait, a koncert sztár a tapserősségét. Néha előfordul, hogy a kihívó elsírja magát a ringben, mert nem tudta kiütni a bajnokot. Teljesen vigasztalan, mert csak a második helyezést érte el. A boldogsághoz az első hely kellett volna.
Ez a mániás sikercentrikusság eredetileg egy jó dolog volt, amit aztán a bűn megmételyezett. Istentől való ajándék bennünk a vágy, hogy betöltsük a teremtettségben kapott küldetésünket. A bűn miatt elfajult bennünk ez a jó ösztön, és lett belőle egy önző sóvárgás az elsőség és a megtiszteltetés után. Az egész embervilágot ez a sóvárgás hajtja, mint egy démon.
Amikor Krisztushoz jövünk, egész más világba lépünk be. Az Újszövetség, végtelenül magasabb szellemi filozófiába vezet be minket, mely mindenestől ellenkezik azzal az életfelfogással, ami a világot mozgatja. Krisztus tanítása szerint boldogok a lelki szegények; a szelídek öröklik a földet; az elsők utolsók, és az utolsók elsők; a legnagyobb ember az, aki a legjobban szolgál másoknak; aki mindent elveszít az egyedüli, akinek mindene meglesz a végén; az evilág sikeresei végignézik, hogyan törli el Isten ítélete az összeharácsolt kincseiket; a szegény de megigazult koldus Ábrahám kebelén köt ki, a gazdag pedig a pokol lángjaiban gyötrődik.
A mi Urunk halála egy látszólagos kudarc volt. Az akkori vallás vezetői hiteltelenné tették, a társadalom elutasította, a barátai elhagyták Jézust. Az ember, aki az Úr Jézus kivégzését elrendelte, az akkori világ sikeres államférfiai közé tartozott. Csak a feltámadás bizonyíthatta be Krisztus győzelmét és a kormányzó kudarcát. Mégis úgy tűnik, hogy az egyház semmit nem tanult ezekből. Még mindig emberi módon látunk személyeket, és emberi módon ítélünk. Mennyi vallásos szolgálat valósul meg úgy, hogy testi indítékból akarjuk a jót cselekedni? Mennyi hiába mondott imádság hangzik el, Isten áldását kérve olyan tervekre amelyek valakinek a dicsőségét hívatottak szolgálni? Mennyi megszentelt pénz folyik el olyan emberekre, akik bár remegő hangon tesznek felhívást, a céljuk csupán egy testben előadott show-műsor?
Az igazi keresztyén elfordul az ilyenektől. Főleg az evangélium hirdetői végezzenek most mély önvizsgálatot, kutatva legbelsőbb motivációikat.
Egy ember sem méltó a sikerre addig, amíg nem kész elismerni a kudarcát. Az egyházi életben egy ember sem méltó a sikerre, amíg nem kész elfogadni, hogy a sikerrel együttjáró tisztelet legyen valaki másé, ha Isten úgy akarja.
Isten megengedheti az ő szolgájának a sikert, miután a fegyelmezésben eljuttatta arra a pontra, ahol már nics szüksége a sikerre ahhoz, hogy boldog legyen. Az, akit a siker feldob és a kudarc kiborít, még mindig testi ember. A legjobb gyümölcse is kukacos lesz.
Isten megengedi az ő szolgájának a sikert ha megtanulta, hogy a siker nem teszi őt kedvesebbé és értékesebbé Isten előtt. Nem vehetjük meg Isten jóindulatát tömegekkel, megtértek növekvő számával, kiküldött miszionáriusokkal, szétosztott bibliákkal. Mindezeket meg lehet csinálni a Szentlélek segítsége nélkül is. Egy jó személyiségre, és az emberi természet ravasz ismeretére van csupán szükség ahhoz, hogy vallásos körökben sikeres legyen valaki manapság.
A mi nagy megtiszteltetésünk abban áll, hogy azzá lehetünk, aki Jézus volt közöttünk: hogy elfogadást kapjunk azok részéről, akik elfogadták őt; elutasítsanak azok, akik elutasították őt; szeressenek azok, akik szeretik őt; és gyűlöljenek azok, akik gyűlölik őt. Milyen nagyobb dicsőségben részesülhet bárki ennél?
Megengedhetjük tehát magunknak, hogy kövessük őt a kudarcba. A hit meri vállalni a kudarcot. A feltámadás és az utolsó ítélet az egész világ előtt bebizonyítja, hogy ki győzött és ki veszített. Mi ki tudjuk ezt várni türelmesen.
Kíváncsi lennék a véleményetekre. A siker - kudarc témakör önmagában is érdekes.
Hasznos és épületes olvasást kívánok!
Világunkban, az embert a teljesítménye alapján ítélik meg. Mindíg az a kérdés, hogy a teljesítmény-hegy csúcsára vezető hágón, mekkora távot tudott valaki megtenni? A hegy lábánál van a teljes kudarc, a hegycsúcson pedig a teljes siker. A két extrémpont között, a civilizált emberek többsége ízzad és küszködik fiatal kortól az idős korig. Néhányan feladják és visszacsúsznak a hegyaljáig. Ott lenn kifogyva minden ambicóból, megtört akarattal, alamizsnából tengetik az életüket míg a halál le nem zárja a szemüket. Néhányan elérnek a csúcsra. A tehetség, a kemény munka és a jószerencse kedvező találkozása révén elérték a csúcsot, és élvezik mindazt, ami ott megtalálható: luxus, hírnév és hatalom.
Mindebben azonban nem található a boldogság. A sikerre való törekvés túl nagy idegfeszültséget okoz. A túlzott győzniakarás beszűkíti az elmét, megkeményíti a szívet és kizár megannyi bölcs látást és gondolatot, amelyeknek az áldásait élvezni lehetett volna, ha csupán csak észrevehette volna azokat a sikerével elfoglalt ember.
A csúcsot elérők boldogsága ritkán válik tartóssá. Hamarosan felemészti a boldogságot az afeletti félelem, hogy valaki másnak kényszerül átadni a helyét. Ezért a TV sztár állandóan figyeli a nézettségi indexét, a politikus pedig félve bontja fel a leveleit. Ha csak megtudja, hogy a népszerűsége két százalékkal csökkent márciustól augusztusig, máris úgy kezd ízzadni, mint egy ember útban a börtön felé. A sportoló az átlag eredményei alakulását figyeli, az üzletember az emelkedő grafikonjait, a koncert sztár a tapserősségét. Néha előfordul, hogy a kihívó elsírja magát a ringben, mert nem tudta kiütni a bajnokot. Teljesen vigasztalan, mert csak a második helyezést érte el. A boldogsághoz az első hely kellett volna.
Ez a mániás sikercentrikusság eredetileg egy jó dolog volt, amit aztán a bűn megmételyezett. Istentől való ajándék bennünk a vágy, hogy betöltsük a teremtettségben kapott küldetésünket. A bűn miatt elfajult bennünk ez a jó ösztön, és lett belőle egy önző sóvárgás az elsőség és a megtiszteltetés után. Az egész embervilágot ez a sóvárgás hajtja, mint egy démon.
Amikor Krisztushoz jövünk, egész más világba lépünk be. Az Újszövetség, végtelenül magasabb szellemi filozófiába vezet be minket, mely mindenestől ellenkezik azzal az életfelfogással, ami a világot mozgatja. Krisztus tanítása szerint boldogok a lelki szegények; a szelídek öröklik a földet; az elsők utolsók, és az utolsók elsők; a legnagyobb ember az, aki a legjobban szolgál másoknak; aki mindent elveszít az egyedüli, akinek mindene meglesz a végén; az evilág sikeresei végignézik, hogyan törli el Isten ítélete az összeharácsolt kincseiket; a szegény de megigazult koldus Ábrahám kebelén köt ki, a gazdag pedig a pokol lángjaiban gyötrődik.
A mi Urunk halála egy látszólagos kudarc volt. Az akkori vallás vezetői hiteltelenné tették, a társadalom elutasította, a barátai elhagyták Jézust. Az ember, aki az Úr Jézus kivégzését elrendelte, az akkori világ sikeres államférfiai közé tartozott. Csak a feltámadás bizonyíthatta be Krisztus győzelmét és a kormányzó kudarcát. Mégis úgy tűnik, hogy az egyház semmit nem tanult ezekből. Még mindig emberi módon látunk személyeket, és emberi módon ítélünk. Mennyi vallásos szolgálat valósul meg úgy, hogy testi indítékból akarjuk a jót cselekedni? Mennyi hiába mondott imádság hangzik el, Isten áldását kérve olyan tervekre amelyek valakinek a dicsőségét hívatottak szolgálni? Mennyi megszentelt pénz folyik el olyan emberekre, akik bár remegő hangon tesznek felhívást, a céljuk csupán egy testben előadott show-műsor?
Az igazi keresztyén elfordul az ilyenektől. Főleg az evangélium hirdetői végezzenek most mély önvizsgálatot, kutatva legbelsőbb motivációikat.
Egy ember sem méltó a sikerre addig, amíg nem kész elismerni a kudarcát. Az egyházi életben egy ember sem méltó a sikerre, amíg nem kész elfogadni, hogy a sikerrel együttjáró tisztelet legyen valaki másé, ha Isten úgy akarja.
Isten megengedheti az ő szolgájának a sikert, miután a fegyelmezésben eljuttatta arra a pontra, ahol már nics szüksége a sikerre ahhoz, hogy boldog legyen. Az, akit a siker feldob és a kudarc kiborít, még mindig testi ember. A legjobb gyümölcse is kukacos lesz.
Isten megengedi az ő szolgájának a sikert ha megtanulta, hogy a siker nem teszi őt kedvesebbé és értékesebbé Isten előtt. Nem vehetjük meg Isten jóindulatát tömegekkel, megtértek növekvő számával, kiküldött miszionáriusokkal, szétosztott bibliákkal. Mindezeket meg lehet csinálni a Szentlélek segítsége nélkül is. Egy jó személyiségre, és az emberi természet ravasz ismeretére van csupán szükség ahhoz, hogy vallásos körökben sikeres legyen valaki manapság.
A mi nagy megtiszteltetésünk abban áll, hogy azzá lehetünk, aki Jézus volt közöttünk: hogy elfogadást kapjunk azok részéről, akik elfogadták őt; elutasítsanak azok, akik elutasították őt; szeressenek azok, akik szeretik őt; és gyűlöljenek azok, akik gyűlölik őt. Milyen nagyobb dicsőségben részesülhet bárki ennél?
Megengedhetjük tehát magunknak, hogy kövessük őt a kudarcba. A hit meri vállalni a kudarcot. A feltámadás és az utolsó ítélet az egész világ előtt bebizonyítja, hogy ki győzött és ki veszített. Mi ki tudjuk ezt várni türelmesen.
Wednesday, May 12, 2010
Amire önként gondolsz, az vagy
Aiden Wilson Tozer (1897 - 1963) lelkipásztor és író mondatainak az ereje, halála után majdnem öt évtízeddel is magával ragadja az olvasó elméjét és szívét. Önképző módon lett az amerikai evangélikál világ egyik legjelentősebb huszadik századi teológusa. Tozer témáinak a széles skálája magába foglalja az ember gyengeségeit és butaságait és Isten mély gondolatait egyaránt.
Jelenleg több mint 60 könyve áll az intelektuálisan és lelkileg ígényes olvasó rendelkezésre.
Személyes véleményem, hogy kincset találtam A. W. Tozer írásaiban. Az alábbiakban egy rövid elmélkedését olvashatjátok, amit a múlt héten lefordítottam drága anyanyelvünkre.
Amire önként gondolsz, az vagy!
Amire akkor gondolunk, amikor szabadon gondolkodhatunk azon, amin éppen akarunk – azok vagyunk valójában, illetve azzá válunk hamarosan.
A Szentírásnak sok mondanivalója van a gondolkodásunkkal kapcsolatosan.
A gondolataink felfedik azt, hogy kik vagyunk, illetve előre vetítik azt, hogy kivé leszünk. Minden tudatos viselkedésünket megelőzi az arról való gondolkodás. Így az akaratunk a gondolkozásunk szolgájává válhat, sőt, a legtöbb esetben az érzelmeink is a gondolatainkból alakulnak ki. Mennél többet gondolkodok rajta, annál jobban bosszant - szoktuk mondani, önkéntelenül elismerve a gondolkodás erejét. A gondolat érzelmet szül. Az érzelem tettet kezdeményez. Így vagyunk megalkotva, ezt így kell elfogadnunk.
Egyébként pedig, testvéreim, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jóhírű, ha valami nemes és dícséretes, azon gondolkodjatok. Fil. 4: 8.
Istenről és a szent dolgokról gondolkodva, egy olyan erkölcsi légkör teremtődik bennünk, amely kedvez a hit és szeretet növekedésének, az alázatnak és a hódolatnak. A gondolataink erejével nem vagyunk képesek megváltoztatni a szívünket, eltörölni a bűneinket, vagy megváltoztatni a leopárd foltjait.
Amit viszont elérhetünk egy Lélekkel teljes gondolkodásmóddal az, hogy elménket megszentelt templommá tehetjük, ahol Isten szívesen lakik.
Sok gondolatot a külső környezetünk eröltet ránk. Olyan gondolatok ezek, amelyeket nem szeretünk, semmilyen erkölcsi szimpátiát nem táplálunk irántuk. Olykor a megélhetésünk teremt olyan helyzetet, hogy napokig lefoglalja az elménket olyan gondolatkör, amit nem szeretünk, nem szívesen foglalkozunk vele. Az ilyen gondolatok okozhatnak átmeneti kellemetlenséget hívő lelkünknek, de lelkileg nem fognak tartós hatást gyakorolni ránk. Ezekért a gondolatokért nem vagyunk felelősek, és ezek a gondolatok úgy tünnek tova az életünkben, mint a fejünk felett elsuhanó madár, amely nem hagy nyomot maga után. Semmilyen tartós hatásuk nincs ránk nézve, mert nem a saját gondolataink. Csupán nemkívánatos behatolók, akiktől igyekszünk minél hamarabb megszabadulni.
Nem így áll a helyzet azokkal a gondolatokkal, amelyeket önkéntesen gondolunk és szívesen vendégül látunk az elménkben. Mire gondoltál szívesen az utolsó 24 órában? Mire gondoltál, amikor szabadon gondolkodhattál bármin? Mi felé, ki felé fordult a te belső gondolatvilágod, amikor szabadon fordulhatott, amilyen irányba akart? Amikor a gondolat madarát elbocsátottad, tova szállt messzire, vagy pedig néhányat körözve visszatért, mint a galamb Nóé bárkájába?
Ezekre a kérdésekre válaszolva könnyű letesztelni az elménket, és ha őszinték vagyunk önmagunkhoz, felfedezzük nem csak azt, akik vagyunk, de betekintést nyerünk abba is, akikké leszünk.
Miközben igaz, hogy a gondolataink fellángoltatják az érzelmeinket, az is igaz, hogy az akarat uralkodhat a gondolatokon. Minden normális személy eldöntheti, hogy miről fog gondolkodni. A bajban, kísértésben lévő ember olykor nehéznek találhatja a gondolatok feletti uralkodás feladatát. Még ha próbál is elmélkedni gondolkodásra méltő dolgokon, mégis hirtelen, vad gondolatok játékot űzhetnek az elméjével. Ezek kellemetlen és bosszantó tapasztalatok, de hosszútávon nem árthatnak a hívőnek.
A gondolataink irányításának a legjobb módja, ha felajánljuk Istennek az elménk feletti teljes uralmat. A Szentlélek elfogadja tőlünk ezt a felajánlást, és azonnal átveszi az irányítást. Ezután már aránylag könnyű lesz lelki dolgokon gondolkodni, főleg ha a gondolataink, napi rendszerességgel edződnek imádságok és igei elmélkedések által. Az elmében való szüntelen imádkozás rendszeres gyakorlata segít a szent gondolkodás kialakításában.
Jelenleg több mint 60 könyve áll az intelektuálisan és lelkileg ígényes olvasó rendelkezésre.
Személyes véleményem, hogy kincset találtam A. W. Tozer írásaiban. Az alábbiakban egy rövid elmélkedését olvashatjátok, amit a múlt héten lefordítottam drága anyanyelvünkre.
Amire önként gondolsz, az vagy!
Amire akkor gondolunk, amikor szabadon gondolkodhatunk azon, amin éppen akarunk – azok vagyunk valójában, illetve azzá válunk hamarosan.
A Szentírásnak sok mondanivalója van a gondolkodásunkkal kapcsolatosan.
A gondolataink felfedik azt, hogy kik vagyunk, illetve előre vetítik azt, hogy kivé leszünk. Minden tudatos viselkedésünket megelőzi az arról való gondolkodás. Így az akaratunk a gondolkozásunk szolgájává válhat, sőt, a legtöbb esetben az érzelmeink is a gondolatainkból alakulnak ki. Mennél többet gondolkodok rajta, annál jobban bosszant - szoktuk mondani, önkéntelenül elismerve a gondolkodás erejét. A gondolat érzelmet szül. Az érzelem tettet kezdeményez. Így vagyunk megalkotva, ezt így kell elfogadnunk.
Egyébként pedig, testvéreim, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jóhírű, ha valami nemes és dícséretes, azon gondolkodjatok. Fil. 4: 8.
Istenről és a szent dolgokról gondolkodva, egy olyan erkölcsi légkör teremtődik bennünk, amely kedvez a hit és szeretet növekedésének, az alázatnak és a hódolatnak. A gondolataink erejével nem vagyunk képesek megváltoztatni a szívünket, eltörölni a bűneinket, vagy megváltoztatni a leopárd foltjait.
Amit viszont elérhetünk egy Lélekkel teljes gondolkodásmóddal az, hogy elménket megszentelt templommá tehetjük, ahol Isten szívesen lakik.
Sok gondolatot a külső környezetünk eröltet ránk. Olyan gondolatok ezek, amelyeket nem szeretünk, semmilyen erkölcsi szimpátiát nem táplálunk irántuk. Olykor a megélhetésünk teremt olyan helyzetet, hogy napokig lefoglalja az elménket olyan gondolatkör, amit nem szeretünk, nem szívesen foglalkozunk vele. Az ilyen gondolatok okozhatnak átmeneti kellemetlenséget hívő lelkünknek, de lelkileg nem fognak tartós hatást gyakorolni ránk. Ezekért a gondolatokért nem vagyunk felelősek, és ezek a gondolatok úgy tünnek tova az életünkben, mint a fejünk felett elsuhanó madár, amely nem hagy nyomot maga után. Semmilyen tartós hatásuk nincs ránk nézve, mert nem a saját gondolataink. Csupán nemkívánatos behatolók, akiktől igyekszünk minél hamarabb megszabadulni.
Nem így áll a helyzet azokkal a gondolatokkal, amelyeket önkéntesen gondolunk és szívesen vendégül látunk az elménkben. Mire gondoltál szívesen az utolsó 24 órában? Mire gondoltál, amikor szabadon gondolkodhattál bármin? Mi felé, ki felé fordult a te belső gondolatvilágod, amikor szabadon fordulhatott, amilyen irányba akart? Amikor a gondolat madarát elbocsátottad, tova szállt messzire, vagy pedig néhányat körözve visszatért, mint a galamb Nóé bárkájába?
Ezekre a kérdésekre válaszolva könnyű letesztelni az elménket, és ha őszinték vagyunk önmagunkhoz, felfedezzük nem csak azt, akik vagyunk, de betekintést nyerünk abba is, akikké leszünk.
Miközben igaz, hogy a gondolataink fellángoltatják az érzelmeinket, az is igaz, hogy az akarat uralkodhat a gondolatokon. Minden normális személy eldöntheti, hogy miről fog gondolkodni. A bajban, kísértésben lévő ember olykor nehéznek találhatja a gondolatok feletti uralkodás feladatát. Még ha próbál is elmélkedni gondolkodásra méltő dolgokon, mégis hirtelen, vad gondolatok játékot űzhetnek az elméjével. Ezek kellemetlen és bosszantó tapasztalatok, de hosszútávon nem árthatnak a hívőnek.
A gondolataink irányításának a legjobb módja, ha felajánljuk Istennek az elménk feletti teljes uralmat. A Szentlélek elfogadja tőlünk ezt a felajánlást, és azonnal átveszi az irányítást. Ezután már aránylag könnyű lesz lelki dolgokon gondolkodni, főleg ha a gondolataink, napi rendszerességgel edződnek imádságok és igei elmélkedések által. Az elmében való szüntelen imádkozás rendszeres gyakorlata segít a szent gondolkodás kialakításában.
Tuesday, May 11, 2010
Lelkészek, fel a fejjel!
Ekkor azt kérdezte Kaintól az ÚR: Miért gerjedtél haragra, és miért horgasztod le a fejed? Hiszen ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz. Ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és rád vágyódik, de te uralkodjál rajta. 1Mózes 4: 6,7.
Milyen az ember? Van egy adott problémája, eljön a lelkipásztorhoz tanácsot kérni. Jó esetben igei tanácsot kap. Mivel azonban ő nem azt akarta hallani, el megy egy másik lelkészhez, vagy avatott személyhez tanácsért. Ha ez sem az, amit hallani akart, akkor még egy másik tekintélyesnél is próbálkozik. Az adott kérdésre, neki már úgy is meg van a válasza. Csupán megerősítést szeretne kapni rá valakitől. Előbb-utóbb akad valaki... de ha nem, ő akkor is véghez viszi, amit eltervezett.
Mennyire tud fájni egy lelkipásztornak, amikor a szeme előtt zajlanak ilyen esetek. Valaki a jótanács ellenére rohan a vesztébe és okoz másoknak, és önmagának fájdalmat és szégyent. A tanácsadó pedig tehetetlen. Talán ez fáj a legjobban. A tehetetlenség, amit a lelkész személyes kudarcként él meg. Hiszen nem tudott hatni az illetőre, pedig mentené, mert szereti, mert a nyájhoz tartozik.
Kain, a világegyetem leg kvalifikáltabb lelkigondozójától kapott tanácsot, óvást és figyelmeztetést, mégpedig időben. A tanácsadó vallott kudarcot? Nem.
Kedves Szolgatársam! Ha megveti valaki a tanácsodat, ne hibáztasd magad. Fel a fejjel! Nem a te kudarcod. Ezzel nem azt mondtam, hogy hibátlan vagy. Van elég hiányosságod, de ez nem az.
Milyen az ember? Van egy adott problémája, eljön a lelkipásztorhoz tanácsot kérni. Jó esetben igei tanácsot kap. Mivel azonban ő nem azt akarta hallani, el megy egy másik lelkészhez, vagy avatott személyhez tanácsért. Ha ez sem az, amit hallani akart, akkor még egy másik tekintélyesnél is próbálkozik. Az adott kérdésre, neki már úgy is meg van a válasza. Csupán megerősítést szeretne kapni rá valakitől. Előbb-utóbb akad valaki... de ha nem, ő akkor is véghez viszi, amit eltervezett.
Mennyire tud fájni egy lelkipásztornak, amikor a szeme előtt zajlanak ilyen esetek. Valaki a jótanács ellenére rohan a vesztébe és okoz másoknak, és önmagának fájdalmat és szégyent. A tanácsadó pedig tehetetlen. Talán ez fáj a legjobban. A tehetetlenség, amit a lelkész személyes kudarcként él meg. Hiszen nem tudott hatni az illetőre, pedig mentené, mert szereti, mert a nyájhoz tartozik.
Kain, a világegyetem leg kvalifikáltabb lelkigondozójától kapott tanácsot, óvást és figyelmeztetést, mégpedig időben. A tanácsadó vallott kudarcot? Nem.
Kedves Szolgatársam! Ha megveti valaki a tanácsodat, ne hibáztasd magad. Fel a fejjel! Nem a te kudarcod. Ezzel nem azt mondtam, hogy hibátlan vagy. Van elég hiányosságod, de ez nem az.
Az Úr Jézus nem kér belőle
Én nem fogadok el dicsőséget emberektől.
János 5: 41.
Doxa – dicséret, tisztelet, elismerés. Mindezt érti Jézus, amikor azt mondja, hogy ő nem fogad el emberektől dicsőséget. Nem igényli, hogy emberek tiszteljék, nem óhajtja az emberek elismerő gesztusait és szavait.
A kérdésem az, hogy miért nem kér Jézus ezekből a „jó” dolgokból? Hiszen, mi emberek tudjuk, hogy milyen jó érzés tölt el ha megdicsérnek, ha tisztelik a személyünket, ha elismerik a munkánkat. Ezek által nő az önértékelésünk. Egy-egy dicséret után, mintha jobban tudnánk, hogy mi a dolgunk a világban, mintha magabiztosabbak lennének a lépteink és a szavaink. Jézus mindezt nem igényli.
Miért nem?
A János 13:3-ban ezt találjuk. Jézus jól tudta, hogy az Atya mindent a kezébe adott, és hogy az Istentől jött, és az Istenhez megy...
Jézus azért nem igényli az emberek dicséretét, tiszteletét és elismerését, mert ő tudja önmagáról, hogy kicsoda.
Azért kívánjuk, szomjazzuk az emberek dicséretét, mert mi magunk nem vagyunk tisztában azzal, hogy kik vagyunk. Ezért igyekszünk begyűjteni a környezetünktől minél több dicséretet, tiszteletet és elismerést, azt gondolva, hogy ilyen módon javíthatunk az emberi értékünkön. Mi valóban elhisszük azt, hogy az emberek rólunk alkotott véleménye tesz minket azzá, akik vagyunk. Ezért ha valaki kritizálni merészel bennünket, nagyon rosszul esik, mert minden kritikát támadásként fogunk fel a már eddig, nagy áldozatok árán felépített imázsunk ellen. Más szóval, mi megdolgoztunk azért, akik jelenleg vagyunk. Minden kritika veszélyezteti azt, amiért megküzdöttünk. Minden dicséret, a mi keserves munkánk jutalma, minden elismerés és tisztelet egy-egy tégla az egyre szépülő hírnevünk építményében.
Bocsássa meg az Úr nekünk ezt a gondolkodásmódot, mert ez nem krisztusi!
Ha egyszer, hit által Ő hatalmat adott neked, hogy Isten fiai közé tartozz, és az Ő nevéről neveztess, akkor neked már nincs szükséged az emberek dicséretére, de nem is tartasz az emberek kritikájától és gyalázkodásaitól. Tudod, hogy ki vagy. Tudod, honnan jöttél és hova mész. Te Isten gyermeke vagy!
János 5: 41.
Doxa – dicséret, tisztelet, elismerés. Mindezt érti Jézus, amikor azt mondja, hogy ő nem fogad el emberektől dicsőséget. Nem igényli, hogy emberek tiszteljék, nem óhajtja az emberek elismerő gesztusait és szavait.
A kérdésem az, hogy miért nem kér Jézus ezekből a „jó” dolgokból? Hiszen, mi emberek tudjuk, hogy milyen jó érzés tölt el ha megdicsérnek, ha tisztelik a személyünket, ha elismerik a munkánkat. Ezek által nő az önértékelésünk. Egy-egy dicséret után, mintha jobban tudnánk, hogy mi a dolgunk a világban, mintha magabiztosabbak lennének a lépteink és a szavaink. Jézus mindezt nem igényli.
Miért nem?
A János 13:3-ban ezt találjuk. Jézus jól tudta, hogy az Atya mindent a kezébe adott, és hogy az Istentől jött, és az Istenhez megy...
Jézus azért nem igényli az emberek dicséretét, tiszteletét és elismerését, mert ő tudja önmagáról, hogy kicsoda.
Azért kívánjuk, szomjazzuk az emberek dicséretét, mert mi magunk nem vagyunk tisztában azzal, hogy kik vagyunk. Ezért igyekszünk begyűjteni a környezetünktől minél több dicséretet, tiszteletet és elismerést, azt gondolva, hogy ilyen módon javíthatunk az emberi értékünkön. Mi valóban elhisszük azt, hogy az emberek rólunk alkotott véleménye tesz minket azzá, akik vagyunk. Ezért ha valaki kritizálni merészel bennünket, nagyon rosszul esik, mert minden kritikát támadásként fogunk fel a már eddig, nagy áldozatok árán felépített imázsunk ellen. Más szóval, mi megdolgoztunk azért, akik jelenleg vagyunk. Minden kritika veszélyezteti azt, amiért megküzdöttünk. Minden dicséret, a mi keserves munkánk jutalma, minden elismerés és tisztelet egy-egy tégla az egyre szépülő hírnevünk építményében.
Bocsássa meg az Úr nekünk ezt a gondolkodásmódot, mert ez nem krisztusi!
Ha egyszer, hit által Ő hatalmat adott neked, hogy Isten fiai közé tartozz, és az Ő nevéről neveztess, akkor neked már nincs szükséged az emberek dicséretére, de nem is tartasz az emberek kritikájától és gyalázkodásaitól. Tudod, hogy ki vagy. Tudod, honnan jöttél és hova mész. Te Isten gyermeke vagy!
Wednesday, January 20, 2010
Kétféle szeretet
Az előbbi írásomban említettem azt, hogy a humanista teológia az Isten szeretetét, az ember boldogságának a perspektívájában értelmezi. Az ember áll a középpontban és az Isten is azért létezik, hogy őt szeresse és mindenben segítse. Az így megnyilvánuló isteni szeretet szükségszerűen elvtelen és elnéző. Sok gyülekezet építi a meggyőzőzdését egy elvtelenül szerető Isten köré, akihez lehet jönni miután vétkeztünk, és akitől el lehet távolodni bármikor, amikor újra vétkezni támad kedvünk. Az ilyen beállítottságú közösségekben szokták minimalizálni a bűnt, elviccelni, átkeresztelni. Például, gyakran hallom a hiba vagy tévedés kifejezéseket emlegetni olyan esetek kontextusában, amiket a Biblia konkrét bűnként tart számon.
Egy gyülekezetbe járó leány-anyát szólaltatnak meg egy keresztyén rádióműsorban. Beszél a saját szenvedéseiről, az egyedüllét fájdalmáról, az emberek elutsító magatartásáról, és arról, hogy hívő fiatalként mekkora hibát követett el, amikor nem hallgatott az édesanyjára, hanem elment azzal a fiúval. Azzal folytatja, hogy bizony a múlt tévedéseit nehéz helyre hozni és azok nehézzé tehetik a jelent.
Hallgatva a bizonyságtételt megértettem, hogy ez a lány soha nem látta még igazán bűnnek azt, amit tett, bár jelenleg is Istenben bízó, gyülekezetbe járó személynek tekinti magát.
Ennek a lánynak a fejében egy elvtelenül elfogadó, szerető Isten van, akinek az a dolga, hogy amikor meguntam a bűnt, akkor elfogadjon. Azonban az életvezetésem feltételeit végig én szabom meg. Akkor távolodok el, és akkor jövök vissza, amikor én akarok.
Manapság az egyik legkényesebb kérdés a gyülekezetekben a házassági elválás kérdése.
Nemrég látott napvilágot egy híres keresztyén szociológus felmérése, mely szerint az amerikai evangéliumi gyülekezetekben ugyan olyan magas az elválások aránya, mint a nem hívő emberek körében. A felháborító az, hogy még egy enyhe külömbség sem mérhető a keresztyének javára.
Ide vezet az elvtelenül szerető, humanista istenkép, amelyet az ember ádámi természete faragott önmagának.
Még egészen friss bennem egy beszélgetés, amelyben egy válni készülő gyülekezeti tag azt mondta nekem, hogy bár elválik a házastársától, mégis Istent nem hagyja el.
Elmondtam neki, hogy ezt nehéz lesz így összehozni. Csodálkozva kérdezte, hogy mit akarok ezzel mondani. Elmondtam neki, hogy Isten gyűlöli a válást, és az Isten igéje nem ad lehetőséget a válásra. Amit Isten egybeszerkesztett, azt ember szét ne válassza-idéztem a Máté 19 részből, az Úr Jézus szavait. Elmondtam neki azt is, hogy a házassági válás, szembeszgülés Isten akaratával, és egyenes lázadás Isten ellen. Az volt a válasz, hogy más hívő is elvált, nem ő lesz az első, és higgyem el, ő ezután is fog járni imaházba és hiszi, hogy idővel Isten begyógyítja majd a sebeket.
Tipikus kondolkodásból fakadó tipikus hozzáállás.
Hadd említsem meg a másik féle szeretetet is. Milyen szeretet munkál azokban a közösségekben, ahol a szentírásban önmagát kijelentő Isten van a középpontban?
Válasz előtt egy észrevételt hadd tegyek. Az óemberünk szeret szélsőségekben mozogni. Hol elvtelenül engedékenyek vagyunk, hol pedik könyörtelenül igazak. Mindig a körülmény határozza meg a hozzáállást.
Isten nem elvtelen, de nem is könyörtelen. Isten szeretete nem kényeztető, hanem jellemet formáló szeretet. Isten szeretete nem hízelgő, hanem igazat mondó szeretet.
A biblia Istene, az embert az Ő dicsősége magasztalására teremtette. A bűnbe esett emberért, az Ő fiát adta váltságul, hogy kiszabadítsa a bűn hatalmából és a maga szolgájává tegye.
Nem Isten van az emberért, hanem az ember van Istenért. És az embernek kell eljutni arra a felismerésre, hogy nem ő tesz szívességet az Istennek azzal, hogy hisz és követi az Urat, hanem éppen ebben nyilvánul meg Isten mérhetetlen szeretete, hogy a bűnösnek még egyáltalán felkínálja az esélyt.
Isten szeretete elválaszthatatlan az Ő szentségétől. Isten szereti az igazságot, de gyűlöli a hazugságot. Isten szereti a házasságot (Ő alkotta), de gyűlöli a válást. Isten szereti a gyermekeket, de gyűlöli az abortuszt... Isten szereti a bűnöst, de gyűlöli a bűnt. Folytathatnánk a felsorolást sokáig.
Az újjászületett ember tudja, hogy igazán akkor képes helyesen szeretni másokat, ha helyesen szereti Istent, ha engedelmeskedik az Ő akaratának, amely az Igében világosan áll.
Az Istenhez ragaszkodő ember nem fog elválni, nem fog abortuszt elkövetni, nem fog házasságon kívüli nemi kapcsolatot létesíteni, nem fog visszaélni semmilyen módon Isten iránta tanúsított kegyelmével és szeretetével. Az újjászületett hívő építő szeretettel viszonyul a családtagjaihoz és a gyülekezethez, sőt a világi emberekhez is.
Az Isten szeretetét személyesen megtapasztaló ember, nem maga körül forgolódik, hanem lelkeket akar menteni.
Az Isten szeretetében élő ember is vétkezik, azonban a megtérése együtt jár a jóvátétel szándékával, mindenben Isten igéjéhez akarja szabni az élete további menetét és nem vesztegel a felismert bűneiben, hanem radikálisans szakít azokkal, mert szereti Istent.
Kétféle szeretet dolgozik ma a gyülekezeteinkben és a szívekben. A kényeztető szeretet és a formáló szeretet. Csak a formáló szeretet jöhet a Biblia Istenétől.
Egy gyülekezetbe járó leány-anyát szólaltatnak meg egy keresztyén rádióműsorban. Beszél a saját szenvedéseiről, az egyedüllét fájdalmáról, az emberek elutsító magatartásáról, és arról, hogy hívő fiatalként mekkora hibát követett el, amikor nem hallgatott az édesanyjára, hanem elment azzal a fiúval. Azzal folytatja, hogy bizony a múlt tévedéseit nehéz helyre hozni és azok nehézzé tehetik a jelent.
Hallgatva a bizonyságtételt megértettem, hogy ez a lány soha nem látta még igazán bűnnek azt, amit tett, bár jelenleg is Istenben bízó, gyülekezetbe járó személynek tekinti magát.
Ennek a lánynak a fejében egy elvtelenül elfogadó, szerető Isten van, akinek az a dolga, hogy amikor meguntam a bűnt, akkor elfogadjon. Azonban az életvezetésem feltételeit végig én szabom meg. Akkor távolodok el, és akkor jövök vissza, amikor én akarok.
Manapság az egyik legkényesebb kérdés a gyülekezetekben a házassági elválás kérdése.
Nemrég látott napvilágot egy híres keresztyén szociológus felmérése, mely szerint az amerikai evangéliumi gyülekezetekben ugyan olyan magas az elválások aránya, mint a nem hívő emberek körében. A felháborító az, hogy még egy enyhe külömbség sem mérhető a keresztyének javára.
Ide vezet az elvtelenül szerető, humanista istenkép, amelyet az ember ádámi természete faragott önmagának.
Még egészen friss bennem egy beszélgetés, amelyben egy válni készülő gyülekezeti tag azt mondta nekem, hogy bár elválik a házastársától, mégis Istent nem hagyja el.
Elmondtam neki, hogy ezt nehéz lesz így összehozni. Csodálkozva kérdezte, hogy mit akarok ezzel mondani. Elmondtam neki, hogy Isten gyűlöli a válást, és az Isten igéje nem ad lehetőséget a válásra. Amit Isten egybeszerkesztett, azt ember szét ne válassza-idéztem a Máté 19 részből, az Úr Jézus szavait. Elmondtam neki azt is, hogy a házassági válás, szembeszgülés Isten akaratával, és egyenes lázadás Isten ellen. Az volt a válasz, hogy más hívő is elvált, nem ő lesz az első, és higgyem el, ő ezután is fog járni imaházba és hiszi, hogy idővel Isten begyógyítja majd a sebeket.
Tipikus kondolkodásból fakadó tipikus hozzáállás.
Hadd említsem meg a másik féle szeretetet is. Milyen szeretet munkál azokban a közösségekben, ahol a szentírásban önmagát kijelentő Isten van a középpontban?
Válasz előtt egy észrevételt hadd tegyek. Az óemberünk szeret szélsőségekben mozogni. Hol elvtelenül engedékenyek vagyunk, hol pedik könyörtelenül igazak. Mindig a körülmény határozza meg a hozzáállást.
Isten nem elvtelen, de nem is könyörtelen. Isten szeretete nem kényeztető, hanem jellemet formáló szeretet. Isten szeretete nem hízelgő, hanem igazat mondó szeretet.
A biblia Istene, az embert az Ő dicsősége magasztalására teremtette. A bűnbe esett emberért, az Ő fiát adta váltságul, hogy kiszabadítsa a bűn hatalmából és a maga szolgájává tegye.
Nem Isten van az emberért, hanem az ember van Istenért. És az embernek kell eljutni arra a felismerésre, hogy nem ő tesz szívességet az Istennek azzal, hogy hisz és követi az Urat, hanem éppen ebben nyilvánul meg Isten mérhetetlen szeretete, hogy a bűnösnek még egyáltalán felkínálja az esélyt.
Isten szeretete elválaszthatatlan az Ő szentségétől. Isten szereti az igazságot, de gyűlöli a hazugságot. Isten szereti a házasságot (Ő alkotta), de gyűlöli a válást. Isten szereti a gyermekeket, de gyűlöli az abortuszt... Isten szereti a bűnöst, de gyűlöli a bűnt. Folytathatnánk a felsorolást sokáig.
Az újjászületett ember tudja, hogy igazán akkor képes helyesen szeretni másokat, ha helyesen szereti Istent, ha engedelmeskedik az Ő akaratának, amely az Igében világosan áll.
Az Istenhez ragaszkodő ember nem fog elválni, nem fog abortuszt elkövetni, nem fog házasságon kívüli nemi kapcsolatot létesíteni, nem fog visszaélni semmilyen módon Isten iránta tanúsított kegyelmével és szeretetével. Az újjászületett hívő építő szeretettel viszonyul a családtagjaihoz és a gyülekezethez, sőt a világi emberekhez is.
Az Isten szeretetét személyesen megtapasztaló ember, nem maga körül forgolódik, hanem lelkeket akar menteni.
Az Isten szeretetében élő ember is vétkezik, azonban a megtérése együtt jár a jóvátétel szándékával, mindenben Isten igéjéhez akarja szabni az élete további menetét és nem vesztegel a felismert bűneiben, hanem radikálisans szakít azokkal, mert szereti Istent.
Kétféle szeretet dolgozik ma a gyülekezeteinkben és a szívekben. A kényeztető szeretet és a formáló szeretet. Csak a formáló szeretet jöhet a Biblia Istenétől.
Monday, January 18, 2010
Kétféle teológia, kétféle gyülekezet
A gyülekezet indulása óta, két évezred leforgása alatt, rengeteg teológus lépett színre, tanított és írt arról, hogy kicsoda Isten, és az embernek hogyan kell viszonyulni őhozzá. Ami a teológiai gondolkodást illeti, az egyháztörténet során két alapvető megközelítés kristályosodott ki. Elsőként említeném, az Isten önkijelentésére alapozó teológiai gondolkodást, amely Isten Igéjéből indul ki, és az alapján határozza meg az ember által követendő hitelveket és gyülekezeti gyakorlatot. Nevezzük ezt egyszerűen biblikus teológiának. Ennek a megközelítésnek az a célkitűzése, hogy az ember megismerje Istent és az iránta való engedelmességben élje az életét. Aki ezt a teológiai irányzatot választja, Isten megismerésére - és a szentéletben való növekedésre törekszik.
A másik említett megközelítés, az ember szükségeiből és vágyaiből indul ki, és azok megoldására törekszik, az ember nagyobb örömére. Gyakorlatilag ez a humanista teológia, amelynek a középpontjában az ember áll, mig az előbbinek a középpontjában Isten áll. Az emberek szükségeinek a megoldására törekedve, a humanista teológia Isten szeretetére apellál, amellyet az ember boldogságának a fényében értelmez. Mivel hogy az ember boldogsága van a fókuszpontban, a humanista teológia szükségszerűen arra kényszerül, hogy addig magyarázza és újra magyarázza a Szentírást, amig minden emberi szükségre igei alapvetést talál a Bibliában. Ennek a megközelítésnek az lesz aztán a végeredménye, hogy egy olyan istenképet hoz létre, amely hasonlít az emberre.
A humanista teológia tehát, az ember boldogságának és Isten szeretetének a pillérjein nyugszik. Az Isten szeretete, az ember szükségeinek a teljes betöltése végett áll rendelkezésre ebben az értelmezésben.
Az ősi római mondás szerint, ki hogy gondolkodik, úgy él. Ez a mondás igaz. Amilyen a teológiai gondolkodásunk, olyan lesz a gyülekezeti gyakorlatunk.
A fentiekből következik, hogy nemcsak kétféle teológiai gondolkodást tudunk megkülömböztetni, hanem két gyülekezeti formát is.
Ott, ahol humanista teológiát tanítanak a szószékről, a gyülekezet előbb-utóbb úgy érzi, hogy nem ragaszkodhat szigorúan az igéhez ha embereket akar vonzani. Az ilyen gyülekezetekben a hangsúly soha nem a bűnről szóló világos tanításon, és a bűnből való megtérésen lesz, hanem az Isten szeretetének a hangsúlyozásán, amely szeretet az ember szükségeinek a betöltése végett áll rendelkezésre. A humanista teológiát valló gyülekezet minden áron befogadó gyülekezet lesz, amely nem fogja soha firtatni a gyülekezetbe járó egyén életmódját, jellemét és cselekedeteit, hanem csak egy dologra koncentrál, az pedig a nagyobb létszám.
A Szentíráshoz ragaszkodó gyülekezet szószékéről azt hirdetik, hogy a gyülekezet az újjászületett emberek közössége, akiket az Úr Jézus megváltott, és akik a Szentírással összhangban törekszenek élni. Ezért aztán a gyülekezetbe tartozásuknak nem csak az a feltétele, hogy mit vallanak, hanem az is, hogy milyen életet élnek. Az ilyen közösségekben él a gyülekezeti fegyelem, amely fenntartja és őrzi a hívő élet tisztaságát, bátorítja a tagokat a szent életre való törekvésükben és kizárja azokat, akik a bűn miatt megkeményedtek és nem óhajtják az ige szerinti életvezetést tovább vállalni.
Minden ember aki a vallását gyakorolja, valamelyik gyülekezetbe tartozik a kettő közül.
Talán nem kell említenem, hogy én azt a gyülekezeti típust preferálom, ahol a teológiai gondolkodás és az ebből fakadó gyakorlat a Szentírásból indul ki, és nem az ember szükségeiből.
Megjegyzem, a biblikus gyülekezeti modell nem olyan népszerű, mint a másik, és soha nem lesz annyi követője, mint a humanista alapokon álló gyülekezetnek.
A másik említett megközelítés, az ember szükségeiből és vágyaiből indul ki, és azok megoldására törekszik, az ember nagyobb örömére. Gyakorlatilag ez a humanista teológia, amelynek a középpontjában az ember áll, mig az előbbinek a középpontjában Isten áll. Az emberek szükségeinek a megoldására törekedve, a humanista teológia Isten szeretetére apellál, amellyet az ember boldogságának a fényében értelmez. Mivel hogy az ember boldogsága van a fókuszpontban, a humanista teológia szükségszerűen arra kényszerül, hogy addig magyarázza és újra magyarázza a Szentírást, amig minden emberi szükségre igei alapvetést talál a Bibliában. Ennek a megközelítésnek az lesz aztán a végeredménye, hogy egy olyan istenképet hoz létre, amely hasonlít az emberre.
A humanista teológia tehát, az ember boldogságának és Isten szeretetének a pillérjein nyugszik. Az Isten szeretete, az ember szükségeinek a teljes betöltése végett áll rendelkezésre ebben az értelmezésben.
Az ősi római mondás szerint, ki hogy gondolkodik, úgy él. Ez a mondás igaz. Amilyen a teológiai gondolkodásunk, olyan lesz a gyülekezeti gyakorlatunk.
A fentiekből következik, hogy nemcsak kétféle teológiai gondolkodást tudunk megkülömböztetni, hanem két gyülekezeti formát is.
Ott, ahol humanista teológiát tanítanak a szószékről, a gyülekezet előbb-utóbb úgy érzi, hogy nem ragaszkodhat szigorúan az igéhez ha embereket akar vonzani. Az ilyen gyülekezetekben a hangsúly soha nem a bűnről szóló világos tanításon, és a bűnből való megtérésen lesz, hanem az Isten szeretetének a hangsúlyozásán, amely szeretet az ember szükségeinek a betöltése végett áll rendelkezésre. A humanista teológiát valló gyülekezet minden áron befogadó gyülekezet lesz, amely nem fogja soha firtatni a gyülekezetbe járó egyén életmódját, jellemét és cselekedeteit, hanem csak egy dologra koncentrál, az pedig a nagyobb létszám.
A Szentíráshoz ragaszkodó gyülekezet szószékéről azt hirdetik, hogy a gyülekezet az újjászületett emberek közössége, akiket az Úr Jézus megváltott, és akik a Szentírással összhangban törekszenek élni. Ezért aztán a gyülekezetbe tartozásuknak nem csak az a feltétele, hogy mit vallanak, hanem az is, hogy milyen életet élnek. Az ilyen közösségekben él a gyülekezeti fegyelem, amely fenntartja és őrzi a hívő élet tisztaságát, bátorítja a tagokat a szent életre való törekvésükben és kizárja azokat, akik a bűn miatt megkeményedtek és nem óhajtják az ige szerinti életvezetést tovább vállalni.
Minden ember aki a vallását gyakorolja, valamelyik gyülekezetbe tartozik a kettő közül.
Talán nem kell említenem, hogy én azt a gyülekezeti típust preferálom, ahol a teológiai gondolkodás és az ebből fakadó gyakorlat a Szentírásból indul ki, és nem az ember szükségeiből.
Megjegyzem, a biblikus gyülekezeti modell nem olyan népszerű, mint a másik, és soha nem lesz annyi követője, mint a humanista alapokon álló gyülekezetnek.
Subscribe to:
Posts (Atom)