Monday, May 24, 2010

Az elfelejtett

A. W. Tozer gondolatai

A liberálisok tragikus baklövést követtek el azzal, hogy elkezdték tagadni Krisztus istenségét. Ezzel létrehoztak egy tökéletlen Krisztust, akinek a halála csupán mártírium, a feltámadása pedig csupán mitológia. Akiknek a megváltója csak ember, azoknak tulajdonképpen nincs is megváltójuk, csak egy emberideáljuk, amely szakadatlanul gúnyolja követői gyengeségeit és bűneit. Ha Mária fia nem volt Isten, akkor az emberi fajnak nincs reménysége. Ha az, aki hajdan a világ világossága ként mutatkozott be, nem más, mint egy pislákoló mécses, akkor a sötétségburok még mindíg áttörhetetlenül beborítja ezt a világot, és nincs reménység. Erre persze vállat vonogatnak az úgynevezett keresztyén vezetők, azonban a félrevezetett lelkek miatti felelősséget nem lehet elintézni egy vállvonogatással. Isten elszámoltatja őket minden sérülésért, amit tévtanaikkal a bennük bízó egyszerű embereknek okoztak.
Bármennyire is hibáztathatók a liberális teológusok Krisztus istenségének a tagadásáért, mi akik a tiszta tannal büszkélkedhetünk, ne engedjük, hogy a felháborodásunk elvegye a figyelmünket a magunk hiányosságainak a meglátásától. Nem olyan időket élünk, amikor nagyon gratulálhatnánk önmagunknak, mert bizony mi is elkövettünk egy olyan baklövést, amelyért nagy árat fizettünk, és jelentőségében megközelíti a liberálisokét. A mi baklövésünk - vagy nevezhetnénk nyúgodtan bűnnek - éppen az, hogy olyannyira elhanyagoltuk a Szentlélekről szóló biblikus tanítást, hogy ma már egyes gyülekezetekben tagadják a Szentháromsághoz való tartozását. Ez a tagadás, természetesen, nem úgy jelentkezik, hogy valaki átírta a hitvallásunkat. A hitvallásunk továbbra is biblikus. A gyakorlati hitvallásunkkal van baj...
A Szentlélekkel teljes életről szóló tanítás mindíg is a Sátán fontos támadási célpontjai között szerepelt. Ez az a tanítás amelynek hevesen ellene áll, amely körül sok zavart kelt, amelyet hamis fogalmakkal és félelmekkel font körül. Sok gyülekezet esetében elérte a célját, ti. azt, hogy Isten népe ne kaphassa meg az Atyától a drága véren megvásárolt mennyei jussát. Az egyház tragikus módon figyelmen kívül hagyta ezt a felszabadító igazságot, hogy Isten gyermekei számára rendelkezésre áll a Szentlélek csodállatosan teljes és tökéletesen betöltő kenete.
A Szentlélekkel teljes élet a hívő életnek nem egy speciális deluxe változata, hanem Isten népének az ígéret szerinti osztályrésze és egyben Isten tökéletes terve az övéi számára. Nem egy abnormális állapot, noha sokan annak tekintik, mivel hogy olyan kevesen élik át napjainkban. Egy olyan világban, ahol mindenki beteg, az egészség szokatlan dolog lehet, de nem abnormális. A Lélekkel teljes állapot azért szokatlan, mert a lelki életünk olyan nyomorultan beteg és annyira távol van attól, amilyennek lennie kellene.
A Szentlélekben nincs semmi furcsa, gyanús vagy hátborzongató. A gonosz munkájának az eredménye az, hogy ma sokan tartanak a Szentlélek munkájától. A Szentlélek lényegében Jézus szétosztva a hívők között. Krisztus csodás nyúgalma, józansága, tisztasága és egyszerűsége amint megnyílvánul emberi életekben...

Az erő Lelke

A. W. Tozer - rövid idézet az Erő Lelke - című írásából.

Azt gondolom, hogy senki nem kételkedik abban, hogy ma az Isten gyülekezetének a legnagyobb hiányossága a Szentlélek erejének a megnyilvánulása. Több erkölcsi nevelés, jobb szervezés, jobb minőségű felszerelés, haladó módszerek- mind, mind hiábavaló dolgok. Olyan, mint amikor mégjobb lélegeztető berendezést hoznak a betegnek, miután meghalt. Akár milyen jó dolgok is legyenek a felsoroltak, soha nem képesek életet adni senkinek. A Lélek az aki megelevenít. Akármilyen jó dolgok is legyenek, soha nem tudnak erőt adni. A protestáns világ rossz úton jár, amikor megpróbálja úgy győzelemre vinni az ügyet, hogy a külömböző frontok egyesülésére szólít fel. Nem szervezeti egységre van a legnagyobb szükségünk. A legnagyobb szükségünk a Szentlélek ereje. A temetőben a sírkövek erdeje úgy néz ki, mint egy szervezet egységes összefogása. Csak hát az nem más, mint a tehetetlen halottak egysége, akik némák és segélytelenek, sokadalmuk ellenére is.

Saturday, May 15, 2010

A hit meri vállalni a kudarcot

A. W. Tozer kincseiből.
Kíváncsi lennék a véleményetekre. A siker - kudarc témakör önmagában is érdekes.
Hasznos és épületes olvasást kívánok!

Világunkban, az embert a teljesítménye alapján ítélik meg. Mindíg az a kérdés, hogy a teljesítmény-hegy csúcsára vezető hágón, mekkora távot tudott valaki megtenni? A hegy lábánál van a teljes kudarc, a hegycsúcson pedig a teljes siker. A két extrémpont között, a civilizált emberek többsége ízzad és küszködik fiatal kortól az idős korig. Néhányan feladják és visszacsúsznak a hegyaljáig. Ott lenn kifogyva minden ambicóból, megtört akarattal, alamizsnából tengetik az életüket míg a halál le nem zárja a szemüket. Néhányan elérnek a csúcsra. A tehetség, a kemény munka és a jószerencse kedvező találkozása révén elérték a csúcsot, és élvezik mindazt, ami ott megtalálható: luxus, hírnév és hatalom.
Mindebben azonban nem található a boldogság. A sikerre való törekvés túl nagy idegfeszültséget okoz. A túlzott győzniakarás beszűkíti az elmét, megkeményíti a szívet és kizár megannyi bölcs látást és gondolatot, amelyeknek az áldásait élvezni lehetett volna, ha csupán csak észrevehette volna azokat a sikerével elfoglalt ember.
A csúcsot elérők boldogsága ritkán válik tartóssá. Hamarosan felemészti a boldogságot az afeletti félelem, hogy valaki másnak kényszerül átadni a helyét. Ezért a TV sztár állandóan figyeli a nézettségi indexét, a politikus pedig félve bontja fel a leveleit. Ha csak megtudja, hogy a népszerűsége két százalékkal csökkent márciustól augusztusig, máris úgy kezd ízzadni, mint egy ember útban a börtön felé. A sportoló az átlag eredményei alakulását figyeli, az üzletember az emelkedő grafikonjait, a koncert sztár a tapserősségét. Néha előfordul, hogy a kihívó elsírja magát a ringben, mert nem tudta kiütni a bajnokot. Teljesen vigasztalan, mert csak a második helyezést érte el. A boldogsághoz az első hely kellett volna.
Ez a mániás sikercentrikusság eredetileg egy jó dolog volt, amit aztán a bűn megmételyezett. Istentől való ajándék bennünk a vágy, hogy betöltsük a teremtettségben kapott küldetésünket. A bűn miatt elfajult bennünk ez a jó ösztön, és lett belőle egy önző sóvárgás az elsőség és a megtiszteltetés után. Az egész embervilágot ez a sóvárgás hajtja, mint egy démon.
Amikor Krisztushoz jövünk, egész más világba lépünk be. Az Újszövetség, végtelenül magasabb szellemi filozófiába vezet be minket, mely mindenestől ellenkezik azzal az életfelfogással, ami a világot mozgatja. Krisztus tanítása szerint boldogok a lelki szegények; a szelídek öröklik a földet; az elsők utolsók, és az utolsók elsők; a legnagyobb ember az, aki a legjobban szolgál másoknak; aki mindent elveszít az egyedüli, akinek mindene meglesz a végén; az evilág sikeresei végignézik, hogyan törli el Isten ítélete az összeharácsolt kincseiket; a szegény de megigazult koldus Ábrahám kebelén köt ki, a gazdag pedig a pokol lángjaiban gyötrődik.
A mi Urunk halála egy látszólagos kudarc volt. Az akkori vallás vezetői hiteltelenné tették, a társadalom elutasította, a barátai elhagyták Jézust. Az ember, aki az Úr Jézus kivégzését elrendelte, az akkori világ sikeres államférfiai közé tartozott. Csak a feltámadás bizonyíthatta be Krisztus győzelmét és a kormányzó kudarcát. Mégis úgy tűnik, hogy az egyház semmit nem tanult ezekből. Még mindig emberi módon látunk személyeket, és emberi módon ítélünk. Mennyi vallásos szolgálat valósul meg úgy, hogy testi indítékból akarjuk a jót cselekedni? Mennyi hiába mondott imádság hangzik el, Isten áldását kérve olyan tervekre amelyek valakinek a dicsőségét hívatottak szolgálni? Mennyi megszentelt pénz folyik el olyan emberekre, akik bár remegő hangon tesznek felhívást, a céljuk csupán egy testben előadott show-műsor?
Az igazi keresztyén elfordul az ilyenektől. Főleg az evangélium hirdetői végezzenek most mély önvizsgálatot, kutatva legbelsőbb motivációikat.
Egy ember sem méltó a sikerre addig, amíg nem kész elismerni a kudarcát. Az egyházi életben egy ember sem méltó a sikerre, amíg nem kész elfogadni, hogy a sikerrel együttjáró tisztelet legyen valaki másé, ha Isten úgy akarja.
Isten megengedheti az ő szolgájának a sikert, miután a fegyelmezésben eljuttatta arra a pontra, ahol már nics szüksége a sikerre ahhoz, hogy boldog legyen. Az, akit a siker feldob és a kudarc kiborít, még mindig testi ember. A legjobb gyümölcse is kukacos lesz.
Isten megengedi az ő szolgájának a sikert ha megtanulta, hogy a siker nem teszi őt kedvesebbé és értékesebbé Isten előtt. Nem vehetjük meg Isten jóindulatát tömegekkel, megtértek növekvő számával, kiküldött miszionáriusokkal, szétosztott bibliákkal. Mindezeket meg lehet csinálni a Szentlélek segítsége nélkül is. Egy jó személyiségre, és az emberi természet ravasz ismeretére van csupán szükség ahhoz, hogy vallásos körökben sikeres legyen valaki manapság.
A mi nagy megtiszteltetésünk abban áll, hogy azzá lehetünk, aki Jézus volt közöttünk: hogy elfogadást kapjunk azok részéről, akik elfogadták őt; elutasítsanak azok, akik elutasították őt; szeressenek azok, akik szeretik őt; és gyűlöljenek azok, akik gyűlölik őt. Milyen nagyobb dicsőségben részesülhet bárki ennél?
Megengedhetjük tehát magunknak, hogy kövessük őt a kudarcba. A hit meri vállalni a kudarcot. A feltámadás és az utolsó ítélet az egész világ előtt bebizonyítja, hogy ki győzött és ki veszített. Mi ki tudjuk ezt várni türelmesen.

Wednesday, May 12, 2010

Amire önként gondolsz, az vagy

Aiden Wilson Tozer (1897 - 1963) lelkipásztor és író mondatainak az ereje, halála után majdnem öt évtízeddel is magával ragadja az olvasó elméjét és szívét. Önképző módon lett az amerikai evangélikál világ egyik legjelentősebb huszadik századi teológusa. Tozer témáinak a széles skálája magába foglalja az ember gyengeségeit és butaságait és Isten mély gondolatait egyaránt.
Jelenleg több mint 60 könyve áll az intelektuálisan és lelkileg ígényes olvasó rendelkezésre.

Személyes véleményem, hogy kincset találtam A. W. Tozer írásaiban. Az alábbiakban egy rövid elmélkedését olvashatjátok, amit a múlt héten lefordítottam drága anyanyelvünkre.

Amire önként gondolsz, az vagy!

Amire akkor gondolunk, amikor szabadon gondolkodhatunk azon, amin éppen akarunk – azok vagyunk valójában, illetve azzá válunk hamarosan.
A Szentírásnak sok mondanivalója van a gondolkodásunkkal kapcsolatosan.
A gondolataink felfedik azt, hogy kik vagyunk, illetve előre vetítik azt, hogy kivé leszünk. Minden tudatos viselkedésünket megelőzi az arról való gondolkodás. Így az akaratunk a gondolkozásunk szolgájává válhat, sőt, a legtöbb esetben az érzelmeink is a gondolatainkból alakulnak ki. Mennél többet gondolkodok rajta, annál jobban bosszant - szoktuk mondani, önkéntelenül elismerve a gondolkodás erejét. A gondolat érzelmet szül. Az érzelem tettet kezdeményez. Így vagyunk megalkotva, ezt így kell elfogadnunk.
Egyébként pedig, testvéreim, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jóhírű, ha valami nemes és dícséretes, azon gondolkodjatok. Fil. 4: 8.
Istenről és a szent dolgokról gondolkodva, egy olyan erkölcsi légkör teremtődik bennünk, amely kedvez a hit és szeretet növekedésének, az alázatnak és a hódolatnak. A gondolataink erejével nem vagyunk képesek megváltoztatni a szívünket, eltörölni a bűneinket, vagy megváltoztatni a leopárd foltjait.
Amit viszont elérhetünk egy Lélekkel teljes gondolkodásmóddal az, hogy elménket megszentelt templommá tehetjük, ahol Isten szívesen lakik.
Sok gondolatot a külső környezetünk eröltet ránk. Olyan gondolatok ezek, amelyeket nem szeretünk, semmilyen erkölcsi szimpátiát nem táplálunk irántuk. Olykor a megélhetésünk teremt olyan helyzetet, hogy napokig lefoglalja az elménket olyan gondolatkör, amit nem szeretünk, nem szívesen foglalkozunk vele. Az ilyen gondolatok okozhatnak átmeneti kellemetlenséget hívő lelkünknek, de lelkileg nem fognak tartós hatást gyakorolni ránk. Ezekért a gondolatokért nem vagyunk felelősek, és ezek a gondolatok úgy tünnek tova az életünkben, mint a fejünk felett elsuhanó madár, amely nem hagy nyomot maga után. Semmilyen tartós hatásuk nincs ránk nézve, mert nem a saját gondolataink. Csupán nemkívánatos behatolók, akiktől igyekszünk minél hamarabb megszabadulni.
Nem így áll a helyzet azokkal a gondolatokkal, amelyeket önkéntesen gondolunk és szívesen vendégül látunk az elménkben. Mire gondoltál szívesen az utolsó 24 órában? Mire gondoltál, amikor szabadon gondolkodhattál bármin? Mi felé, ki felé fordult a te belső gondolatvilágod, amikor szabadon fordulhatott, amilyen irányba akart? Amikor a gondolat madarát elbocsátottad, tova szállt messzire, vagy pedig néhányat körözve visszatért, mint a galamb Nóé bárkájába?
Ezekre a kérdésekre válaszolva könnyű letesztelni az elménket, és ha őszinték vagyunk önmagunkhoz, felfedezzük nem csak azt, akik vagyunk, de betekintést nyerünk abba is, akikké leszünk.
Miközben igaz, hogy a gondolataink fellángoltatják az érzelmeinket, az is igaz, hogy az akarat uralkodhat a gondolatokon. Minden normális személy eldöntheti, hogy miről fog gondolkodni. A bajban, kísértésben lévő ember olykor nehéznek találhatja a gondolatok feletti uralkodás feladatát. Még ha próbál is elmélkedni gondolkodásra méltő dolgokon, mégis hirtelen, vad gondolatok játékot űzhetnek az elméjével. Ezek kellemetlen és bosszantó tapasztalatok, de hosszútávon nem árthatnak a hívőnek.
A gondolataink irányításának a legjobb módja, ha felajánljuk Istennek az elménk feletti teljes uralmat. A Szentlélek elfogadja tőlünk ezt a felajánlást, és azonnal átveszi az irányítást. Ezután már aránylag könnyű lesz lelki dolgokon gondolkodni, főleg ha a gondolataink, napi rendszerességgel edződnek imádságok és igei elmélkedések által. Az elmében való szüntelen imádkozás rendszeres gyakorlata segít a szent gondolkodás kialakításában.

Tuesday, May 11, 2010

Lelkészek, fel a fejjel!

Ekkor azt kérdezte Kaintól az ÚR: Miért gerjedtél haragra, és miért horgasztod le a fejed? Hiszen ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz. Ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és rád vágyódik, de te uralkodjál rajta. 1Mózes 4: 6,7.

Milyen az ember? Van egy adott problémája, eljön a lelkipásztorhoz tanácsot kérni. Jó esetben igei tanácsot kap. Mivel azonban ő nem azt akarta hallani, el megy egy másik lelkészhez, vagy avatott személyhez tanácsért. Ha ez sem az, amit hallani akart, akkor még egy másik tekintélyesnél is próbálkozik. Az adott kérdésre, neki már úgy is meg van a válasza. Csupán megerősítést szeretne kapni rá valakitől. Előbb-utóbb akad valaki... de ha nem, ő akkor is véghez viszi, amit eltervezett.
Mennyire tud fájni egy lelkipásztornak, amikor a szeme előtt zajlanak ilyen esetek. Valaki a jótanács ellenére rohan a vesztébe és okoz másoknak, és önmagának fájdalmat és szégyent. A tanácsadó pedig tehetetlen. Talán ez fáj a legjobban. A tehetetlenség, amit a lelkész személyes kudarcként él meg. Hiszen nem tudott hatni az illetőre, pedig mentené, mert szereti, mert a nyájhoz tartozik.

Kain, a világegyetem leg kvalifikáltabb lelkigondozójától kapott tanácsot, óvást és figyelmeztetést, mégpedig időben. A tanácsadó vallott kudarcot? Nem.

Kedves Szolgatársam! Ha megveti valaki a tanácsodat, ne hibáztasd magad. Fel a fejjel! Nem a te kudarcod. Ezzel nem azt mondtam, hogy hibátlan vagy. Van elég hiányosságod, de ez nem az.

Az Úr Jézus nem kér belőle

Én nem fogadok el dicsőséget emberektől.
János 5: 41.
Doxa – dicséret, tisztelet, elismerés. Mindezt érti Jézus, amikor azt mondja, hogy ő nem fogad el emberektől dicsőséget. Nem igényli, hogy emberek tiszteljék, nem óhajtja az emberek elismerő gesztusait és szavait.
A kérdésem az, hogy miért nem kér Jézus ezekből a „jó” dolgokból? Hiszen, mi emberek tudjuk, hogy milyen jó érzés tölt el ha megdicsérnek, ha tisztelik a személyünket, ha elismerik a munkánkat. Ezek által nő az önértékelésünk. Egy-egy dicséret után, mintha jobban tudnánk, hogy mi a dolgunk a világban, mintha magabiztosabbak lennének a lépteink és a szavaink. Jézus mindezt nem igényli.
Miért nem?
A János 13:3-ban ezt találjuk. Jézus jól tudta, hogy az Atya mindent a kezébe adott, és hogy az Istentől jött, és az Istenhez megy...
Jézus azért nem igényli az emberek dicséretét, tiszteletét és elismerését, mert ő tudja önmagáról, hogy kicsoda.
Azért kívánjuk, szomjazzuk az emberek dicséretét, mert mi magunk nem vagyunk tisztában azzal, hogy kik vagyunk. Ezért igyekszünk begyűjteni a környezetünktől minél több dicséretet, tiszteletet és elismerést, azt gondolva, hogy ilyen módon javíthatunk az emberi értékünkön. Mi valóban elhisszük azt, hogy az emberek rólunk alkotott véleménye tesz minket azzá, akik vagyunk. Ezért ha valaki kritizálni merészel bennünket, nagyon rosszul esik, mert minden kritikát támadásként fogunk fel a már eddig, nagy áldozatok árán felépített imázsunk ellen. Más szóval, mi megdolgoztunk azért, akik jelenleg vagyunk. Minden kritika veszélyezteti azt, amiért megküzdöttünk. Minden dicséret, a mi keserves munkánk jutalma, minden elismerés és tisztelet egy-egy tégla az egyre szépülő hírnevünk építményében.
Bocsássa meg az Úr nekünk ezt a gondolkodásmódot, mert ez nem krisztusi!
Ha egyszer, hit által Ő hatalmat adott neked, hogy Isten fiai közé tartozz, és az Ő nevéről neveztess, akkor neked már nincs szükséged az emberek dicséretére, de nem is tartasz az emberek kritikájától és gyalázkodásaitól. Tudod, hogy ki vagy. Tudod, honnan jöttél és hova mész. Te Isten gyermeke vagy!